Újra új vezetője van a gödi Településellátó Szervezetnek

Mindenféle hírverés nélkül kinevezésre került Garai Győző a TESZ élére. A hivatalos felületek helyett Szilágyi László képviselő úr volt az, aki saját oldalán – már-már baráti szelfizéssel – mutatta be Garai urat. Információnk szerint a posztért Göd máig megbecsülésnek örvendő ex-alpolgármestere, Simon Tamás is versenyben volt. Az ellenzéki tömb összezárhatott, hogy ne a fideszhez köthető…

Részletek

Segít a Samsung!

A Samsung SDI a koronavírus miatt kialakult nehéz helyzetben ott próbál segíteni, ahol a legnagyobb szükség van rá. A vállalat decemberben 20.000 maszkot adományozott Göd szerte intézményeknek, tanulóknak, óvodai és bölcsődei dolgozóknak.  A munkavállalók önkéntes programon segíthettek a maszkok számolásában, szortírozásában, pakolásában. Elképesztő eredménnyel, mindössze pár óra alatt 20.000 maszkot csomagoltak be! „Kollégáink segítsége nélkül…

Részletek