Mindenki előtt ismert, hogy 2020 nyarán a Gödi Összefogás frakció két részre szakadt. Az akkori momentumos kommunikáció szerint az LMP-DK-Jobbik képviselői voltak azok, akik kiváltak az ellenzéki frakcióból. Őket nevezte a momentumos propaganda „renegát” képviselőknek.
Most kiderült, hogy ez hazugság volt.
A szerkesztőségünkhöz eljuttatott hangfelvétel szerint Vajda – Balogh páros volt az, aki már 2020. áprilisában kimondta, hogy nem kívánnak közös frakcióban ülni a többi ellenzéki képviselővel. Balogh – Vajda házaspár ezzel Andrejka Zombort és Hlavács Juditot is meglepte. Tették ezt úgy, hogy az ellenzéki pártok gödi tagjai és azok vezetősége továbbra is a közös frakciót támogatták.
Vajda Viktória még azt is kifejtette, hogy a veszélyhelyzetnek köszönhetően jó sokáig titkolhatják a szakítást. Arról csak a veszélyhelyzet végén kell majd beszámolniuk, ez ám az átláthatóság.
Az is érdekes, hogy a később a szövetséges képviselőkre ragasztott renegát kifejezés már áprilisban elhangzott Vajda szájából, feltehetőleg előre eltervezett stratégia mellett szakították szét a gödi összefogást Baloghék.
A Gödi Összefogás halálát már 2020. április 6-án kimondta Vajda Viktória, így az egész gödi összefogás mindösszesen 176 napot élt meg, most már azt is tudjuk, hogy kik tették tönkre.
A frakció szétszakítás után pár nappal már fel is tűnt Gödön Lucsik János a cégvezetéstől eltiltott közbeszerzési tanácsadó, aki a többek között a gyanús körülmények között elhunyt Welsz Tamás üzlettársa is volt, illetve lelkes Facebook követője több fideszes politikusnak is.
Erre az időszakra datálódik az alsógödi csónakháznál áthelyezésre kerülő villanyóra ügye, ennek túlárazása miatt a hírek szerint jelenleg is nyomozás van folyamatban.
Szintén erre az időszakra esik a Berzsenyi utca felújításának meghiúsulása, ami még Hlavács Judit szerint is 20 millió forinttal túlárazva került elfogadásra Balogh Csaba által.
A frakció szétszakításának kezdeményezése még a különleges gazdasági övezet kialakítása előtt történt, ekkor Göd még egy nagyon gazdag település volt.
Miért volt ilyen fontos szétverni a közös frakciót? Miért verte át a gödieket a Balogh-Vajda házaspár?
Szertném kérni, hogy a megállapításuk alapját adó dokumentumot tegyèk közzé, mert ebben az álhírgyártó világban a hitelesség nagyon fontos! Köszönöm!
Kérném a dokumentum közzétételét, mert a hitelességét nagyban emelné ennek az állításnak!
Üdv. A túlszámlázási ügy feljelentője én vagyok! Hívjatok fel! Szémüller József 06301803328