Az összes mértékadó közvéleménykutató biztos Fidesz győzelmet vár az áprilisi választáson. 117 parlamenti helyet jósol a Fidesz–KDNP-nek a baloldalhoz köthető taktikaiszavazás.hu – derült ki a tegnap frissített mandátum-becslésükből. A weboldalt még a 2018-as választások előtt hozták létre, akkor azt próbálták előrejelezni, hogy melyik baloldali párt jelöltjének van a legnagyobb esélye legyőzni fideszes kihívóját.
Érdekes, hogy az oldal minimális előnyt mér a Dorosz-Balogh tandemnek, bár ez az előny hibahatáron belül van.
A Dorosz-Balogh tandem győzelme a körzet fekete korszakát hozhatja el. Nem elég, hogy ellenzéki képviselője lenne a körzetnek, de egy mikropárt, mikrofrakció képviselőjének kéne egyezségre jutnia a kormánypártokkal, miközben ő maga folyamatosan szembe megy a koalíciós pártokkal, a koalíciós pártok helyi képviselőivel, aktivistáival, hiszen egyedüliként a mai napig kiáll Balogh Csaba mellett.
A Dorosz-Balogh tandem legfontosabb kampány ígérete is elsüllyed: nem zárna be a Samsung, nem kerülne vissza Gödhöz a Samsung. Hiszen a kormány nem véletlenül vette el azt Balogh-tól. A Balogh Csaba vezette Göd közvetlenül továbbra sem fog pénzt kapni, nem véletlenül, de erről majd később.
Dorosz Dávid úgy áll ki Balogh mellett, hogy a Dorosz mellett kiálló, az érte kampányoló DK-sokkal Balogh Csaba finoman szólva is kitolt.
- Van olyan DK-s aktivista, aki közel fél évig nem kapott fizetést Balogh Csaba miatt egy gödi önkormányzati kft-nél.
- Van olyan DK-s aktivista, akinek gödi bizottsági helyét vette el a veszélyhelyzet alatt Balogh Csaba.
- Van olyan DK-s aktivista, akinek munkahelyét szüntették meg egy önkormányzati Kft-ben Balogh Csaba kérésének megfelelően.
- Van olyan DK-s aktivista és elismert szakember, akinek a gödi polgármesteri hivatalban köszönték meg a munkáját.
- Van olyan DK-s Pest Megyei képviselő, akit Balogh Csaba kétszer rúgott ki ügyvezetői állásából.
- Joggal való visszaéléssel leváltott DK-s és LMP-s alpolgármesterről már írtunk korábban.
- De nem csak DK-sokat ért kár Balogh Csaba miatt, LMP-s és független, de ellenzéki személyek is áldozatul estek Balogh ámokfutásának.
A DK-s károsultak mellett azért voltak nyertesei is Balogh ténykedésének. A fideszesek.
Balogh a veszélyhelyzet utolsó napjaiban egymaga újra alakította a Fidesz frakcióvezetőjének, Lenkei Györgynek a bizottságát. Ebben a bizottságban volt korábban tag – Lőrincz László DK-s alpolgármester javaslatára – Kocsis József. Kocsist, aki a DK gödi aktivistája, Balogh Csaba kivette, hogy ne zavarja a 2 fideszes bizottsági tagot.
Érdekes, hogy a Dorosz Dávidhoz köthető debreceni Bákonyit beültették a közbeszerzésekhez, de a mezei aktivisták sorsa már nem érdekli Doroszt. Csak a közbeszerzések…csak a pénz?
címlap kép: dunakanyarregio