Kiderült, hogy Heves után Gödön is befektetett volna Tonzor Péter

Kéz napja írtunk arról, hogy a fideszes Csáki Zsigmond által vezetett Heves városa Tonzor Péter befektetési tanácsadó javaslatára egy rossz kötvényvásárlás és eladás után 87 millió forint veszteséget szenvedett el egy ír vállalati kötvény miatt. Arról is lehetett olvasni, hogy Gödön is feltűnt Tonzor Péter. Az ügylet miatt Tonzor Péter vállalta a felelősségét, a megbízását pedig felmondták.

A Szociáldemokraták Pártja Dunakeszi csoportja visszalépésre szólította fel Tonzor Pétert, miután kiderült a hevesi ügy, erről a Dunakeszi Post számolt be.

A Szocdemek szerint Heves megyében megvalósult a Fidesz és a DK együttműködése, hiszen a DK-s Tonzor Péter Heves település akkori fideszes polgármesterével dolgozott együtt.

„MI, DUNAKESZIEK NEM KÉRÜNK SEM A BRÓKER TONZOR PÉTERBŐL, SEM A FIDESZ HELYI HELYTARTÓIBÓL!”

– hangsúlyozta a szocdemek jelöltje.

Somogyi Zoltán Péter feltette a kérdést: „Heves és Göd után a mi városunk következik? Ezt nem hagyhatjuk.

TONZOR PÉTER ALKALMATLAN, NEM ENGEDHETJÜK ODA A KASSZAKULCSHOZ. FELSZÓLÍTJUK TONZOR PÉTERT, HOGY LÉPJEN VISSZA A JELÖLTSÉGTŐL! A DUNAKESZIEK NEM AKARNAK KÖTVÉNYMUTYIT.”

 

Mi is kérdésekkel fordultunk Gödhöz, tegnap megérkezett a gödi önkormányzat válasza.

A 2019-es ellenzéki önkormányzat megalakulása után nem sokkal valóban feltűnt Gödön Tonzor Péter. Mint az SPB Befektetési Zrt. vezető privát bankára. A Kimittud oldalról és az ellenszel.hu blogról tudjuk, hogy Heves volt polgármestere Csáki Zsigmond már Gödön volt ekkor, mint Balogh Csaba tanácsadója. Elmondhatjuk, hogy összeállt a régi csapat.

 

Tonzor Péter 2-3 éves befektetési időtávban gondolkodott.

Tonzor Péter

Az indikatív árajánlat szerint valóban 30%-ban fedezet nélküli vállalati kötvényeket ajánlott Tonzor Péter, mindezt dollárban, mivel a forint leértékelődését várta.

 

Tonzor által javasolt kötvények:

 

kötvény nevekockázatok:
Magyar államkötvény

ISIN: US445545AJ57

Devizanem: USD

 

Államilag garantált

 

Magyar államkötvény

ISIN: US445545AF36

Devizanem: USD

 

Államilag garantált

 

Pemex 6.84 % válalati kötvény

ISIN: USP78625DX85

Devizanem: USD

 

A kötvény eszközzel nem fedezett
Lloyds 12 % válalati kötvény

ISIN: XS0474660676

Devizanem: USD

 

A kötvény eszközzel nem fedezett
Rabobank 6 ½ válalalti kötvény

ISIN: XS1002121454

Devizanem: Euró

 

A kötvény eszközzel nem fedezett

 

A teljes ajánlat itt olvasható. 

Tonzor Péter által javasolt fedezett nélküli kötvények nem futottak jól. Az elmúlt 4 évben csökken az értékük.

 

Ha megnézzük a 2019-es évre vonatkozó zárszámadást, akkor érthető, hogy miért láthatott fantáziát a hevesi páros Gödben. A Markó József vezette önkormányzat úgy adta át Gödöt az ellenzéknek, hogy közel 4 milliárd forint volt a város számláján. Ezért az összegért már megéri lekocsikázni Gödre.

 

 

 

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük