87 millió forintot bukott Tonzor Péter miatt Heves városa

Kikerült egy írás Tonzor Péterről, a DK polgármesterjelöltjéről. Tonzor Péter a 2000-es évek végén, mint befektetési tanácsadó dolgozott Heves településnek. Hevest 2006-tól a fideszes Csáki Zsigmond vezette. Egy rosszul sikerült kötvényvásárlással, vagyis inkább eladással 87 milliós veszteséget okoztak a településnek. Tonzor vállalta a felelősséget, a tanácsadói szerződését felmondták, Csáki megúszta a dolgot.

Csáki Zsigmond a képviselő-testület felhatalmazása nélkül vásárolt, majd adott el Tonzor tanácsára ír vállalati kötvényeket. Az ügylet miatt később rendőrségi feljelentés is lett, de vádemelésről nincs információnk.

Jegyzőkönyv 9-10. oldal.

A hatalmas veszteségen kívül a sztoriban eddig nincs is semmi különös, hiszen az önkormányzatok rendszeresen fektettek, fektetnek pénzt különböző kötvényekbe, állampapírokba.

 

Arról már mi is írtunk, hogy a kétes előéletű Csáki Zsigmond a momentumos Balogh Csaba tanáncsadójaként tűnt fel Gödön, arról már a DK-s ellenszél blog írt, hogy elsőnek álnéven tevékenykedett Csáki, a párja nevére kötött megbízási szerződés mögé bújva.

 

A történetben most jön a csavar. Csáki gödi szerepvállalásával egy időben Tonzor Péter is feltűnhetett Gödön, mint privát bankár. A megjelent adatok szerint indikatív ajánlatot is letett Balogh Csaba asztalára. A Quaestor csőd és a hevesi 90 milliós veszteség után, azonban meglepő módon nem csak állampapírt javasolt Tonzor Gödnek, hanem újra fedezet nélküli vállalati kötvényeket javasolt megvételre. A blog szerint ezek a kötvények nem érik el az akkori értéküket. A kötvények ismerete nélkül ezt nem tudjuk sem megerősíteni, sem cáfolni.

Aligha lehet véletlen, hogy a hevesi csapat Gödön talált egymásra. Tonzor Péter esetleges polgármestersége esetén mi történne a dunakesziek megtakarításával? Mibe fektetné a pénzüket?

 

Kérdésekkel fordulunk a gödi önkormányzathoz, hogy kaptak-e befektetésre vonatkozó indikatív ajánlatot Tonzor Pétertől, ha igen, milyen kötvényekre. Történt-e befektetés? Illetve, hogy Csáki Zsigmond milyen tanáncsokkal látta el Balogh Csabát, költségvetési kérdésekben segítette-e Csáki Baloghot, így akár befolyásolhatta-e Tonzor érdekében a volt gödi polgármestert?

 

forrás: https://peterapenzugyitanacsado.blog.hu/2024/06/04/kozel_90_millios_kart_okozott_heves_varosanak_tonzor_peter?

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük