A múltheti balhés képviselő-testületi ülés záró szakaszán odáig fajult a vita, hogy a DK-ból kilépett, ám a mai napig Gyurcsány Ferenccel és a DK-sokkal bográcsozó Szilágyi László alpolgármester, frakció társával, a lemondott LMP-s alpolgármesterrel, Fülöp Zoltánnal követelték, hogy Balogh Csaba mondjon le. Érdekes, hogy Szilágyit – a gödi Fidesz-KDNP frakció támogatásával – fél éve választották, PONT Balogh Csaba javaslatára alpolgármesternek.
Korábban két alkalommal is Szilágyi László vezette azokat a vizsgálóbizottságokat, amelyek Balogh Csabát – a veszélyhelyzet alatt tanúsított polgármesteri tevékenysége miatt – pellengérre állította.
A képviselő-testület ülésén megkezdett csörte nem ért végett az ülés bezárásával, a közösségi médiában folytatódott.
Balogh Csaba a következőket állította:
„Hiába hívtuk fel ezekre a figyelmet, semmibe vették, és tudatosan jogszabályellenes döntést hoztak. Annyi őszinteséget megengedtem magamnak, hogy ilyenkor nem látom értelmét a munkámnak, amire Szilágyi László alpolgármester és elődje, Fülöp Zoltán a lemondásomat követelték. Ez történik, ha jelzem a problémákat, felhívom a figyelmet a törvénysértésekre… Érdekesek ezek a momentumok, mindenki leszűrheti maga belőlük a tanulságot.”
Szilágyi László riposztjában nem maradt adósa városvezető társának:
„Polgármester Úr! Én csak javaslatot tettem, hogy ha lemondana, talán sok probléma megoldódna…Ön az, aki az előterjesztésekről nem hajlandó egyeztetni, többséget biztosítani. Bár nincs sok év közöttünk, de nálam a becsület abból állt volna, hogy felhív és személyesen megbeszéljük a problémáját. Egy dologhoz nagyon ért, ellenséget alkotni, de háborút csak szövetségesekkel lehet nyerni. Részemről nincsen harag, megbocsátok Önnek!”
Fülöp Zoltán saját posztot szentel Balogh Csabának:
„Emelt hangon kaptunk kioktatást jogtalanságról, végrehajthatatlanságról, volt szabotálási kísérlet meg minden a testületi ülésen. Megküzdöttünk érte, hogy a város tartsa a szavát. Ezzel nem lett vége, FB bejegyzésben a polgármester Szilágyi Lászlót és engem említett, mint „főbűnöst”, újra jogtalanságot kiáltott és hatalmas magaslatról osztotta az észt, és megint kitalált valamit, hogy ez miért NEM lehet. Én a magam részéről megnyugodtam. Valami jót csinálunk, mert a polgármester újra beleállt, mint annyi korábbi projektbe. Ne feledjük, eddig ebben a városban csak a polgármesternek van papírja arról, hogy nem jól használja a jogot.”
Az ülés óta eltelt idő elegendő lehetett arra, hogy a polgármester úr által jogszabályellenesnek és törvénytelennek tartott döntés ellen vétóval éljen. Vajon élt ezzel a jogával? Ha nem élt, akkor miért vádolta azzal a képviselőtársait, hogy törvényellenes döntést hoztak, miért hergeli, akkor saját támogatóit? Tekinthető-e ez rágalmazásnak? Ne feledjük, hogy Balogh Csabának papírja van róla, hogy visszaélt a joggal – egy normális demokráciában ilyen jogerős bírósági döntés után le szokott mondani egy politikus…
A vétó esetleges elmaradása vajon azt jelenti, hogy lemond?
Meg nem erősített információink szerint Balogh Csaba korábban már elgondolkodott azon, hogy felálljon. Az országgyűlési választáson elszenvedett ellenzéki vereség után a pletykák szerint csak kérésre maradt a helyén. Nyár eleje óta látványosan a háttérbe vonulva átengedhette a városvezetést Szilágyi Lászlónak. Ez nyomon is követhető, hiszen az elmúlt hónapokban már szinte mindenhol Szilágyi képviselte a települést.

Balogh Csaba frakciója már többször próbálkozott azzal, hogy oszlassa fel magát a képviselő-testület, de még nem jártak sikerrel.
Jászberényben, a DK-s alpolgármester javaslatára már döntött a képviselő-testület a saját feloszlatásáról. Ott a jobbikos polgármestert „intézték el”, Gödön a volt momentumos polgármestert zavarnák el. Legutóbb Újpest momentumos polgármestere hagyta ott pártját a DK kedvéért.
Vajon továbbra is megbízik még Balogh Csaba a lemondását követelő Szilágyi alpolgármesterben? Meneszti őt is, ahogy korábban – jóval-jóval kisebb ügyek miatt – Fülöp és Lőrincz alpolgármesterekkel tette? Ha a történtek után továbbra is helyetteseként tekint rá, akkor kijelenthetjük-e, hogy Balogh Csaba már csak Szilágyi László bábja?
Egy dologról ne feledkezzünk meg! A DK-nak szánalmas-nevetséges lelkesültséggel elkötelezett, látszólag hiperaktív Szilágyi László a gödi Fidesz-KDNP-frakció szavazatával is lett – úgymond – társadalmi alpolgármester, mely a képviselő-testület föloszlatását is mereven ellenzi, noha a momentumos frakció ezt már ilyen-olyan megfontolásból többször javasolta. Kétségtelen, a jelenlegi testületi erőviszony (általában 8 : 4) szerint – az elvtelen alkuk és érdekek mentén – Balogh Csaba polgármester kisebbségbe szorult, ha úgy tetszik, immár béna kacsa. Annál is inkább, mivel szinte az összes, kiváltképp pénzügyi adu a helyi Fidesz elnöke (a nagy hatalomtechnikus: Markó József), a megyei önkormányzat, valamint a körzet fideszes országgyűlési képviselője (Tuzson Bence) kezében van. Persze, ebbe az áldatlan, szerfölött ellentmondásos helyzetbe a balga, akarnok, szélsőséges nézeteknek hódoló – más körülmények között egyébként talán jobb sorsra érdemes – Balogh lavírozta magát, aki kétségtelenül kezdettől fogva tévedés és nyűg a város hátán. Így aztán tényleg indokolt lenne a lemondása, de ennél még üdvösebb (lett) volna, ha az egész testület vele együtt belátja, hogy ebben a fölállásban alkalmatlan a város vezetésére, hiszen a három éves működése alatt került Göd csődközeli állapotba. Ez pedig tisztességesen, eredményesen semmiképp nem oldható meg azzal, ha a maguk által is okozott növekvő hiányt a lakosságra terhelik.