Tegnap került sor arra a tárgyalásra, ahol eldőlt, hogy Balogh Csaba jogszerűen és a törvényeknek megfelelően vezette-e Gödöt. Röviden: NEM.
A Pest Megyei Kormányhivatal először levélben szólította fel a momentumos polgármestert, hogy vonja vissza az LMP-s és a DK-s alpolgármesterek leváltását, és két frakciótársának alpolgármesteri kinevezését. Balogh Csaba erre nem volt hajlandó, így a Pest Megyei Kormányhivatal a Budapest Környéki Közigazgatási Bírósághoz fordult jogorvoslatért.
A tegnap 13 órakor kezdődött tárgyaláson a bíróság megállapította, hogy a Balogh Csaba által benyújtott bizonyítékokat a bíróság nem vehette figyelembe, hiába ecsetelte hosszan a momentumos polgármester, hogy saját véleménye szerint miért is volt szükség Fülöp és Lőrincz leváltására.
A bíróság megállapította, hogy a veszélyhelyzet nem teremtett olyan helyzetet, amely összeegyeztethető lett volna az alpolgármesterek leváltásával, így Balogh Csaba joggal való visszaélést valósított meg.
A Budapest Környéki Törvényszék hatályon kívül helyezte a 422-427/2020 (XI.17) polgármesteri döntéseket, azaz újra Fülöp Zoltán és Lőrincz László lett Göd Város két alpolgármestere, az illegitim módon kinevezett Hlavács Judit és Andrejka Zombor a döntés értelmében – jogszerűen – sosem volt Göd alpolgármestere.
Ezen döntéseknek előreláthatólag komoly gazdasági hatásai lesznek Göd Városában. A két jogellenesn leváltott alpolgármesternek ki kell fizetni az elmaradt juttatásokat, a két jogellenesen kinevezett álalpolgármesterektől pedig vissza kell szedni azt a pénzt, amit jogellenesen utalt nekik az önkormányzat.
További vizsgálat tárgya, hogy a két jogellenesen kinevezett álalpolgármester aláírt-e bármilyen dokumentumot, eljártak-e valaha Göd Város nevében, mert ezek is mind hatályukat vesztették, így nem lehetnek érvényesek.
Balogh Csaba alkalmatlanságát, jogellenes városvezetői viselkedését immár a bíróság is igazolta. A bírósági ítélet kimondja, hogy Balogh Csaba momentumos polgármester fenti hat döntéseinek mindegyikével joggal való visszaélést követett el. Korábban hiába figyelmeztette a Pest Megyei Kormányhivatal, a gödi képviselő-testület és Göd Város akkori címzetes főjegyzője.
Bangóné Borbély Ildikó ügyében az MSZP felelős ellenzéki pártként gyorsan és határozottan döntött, jóllehet Bangóné ellen még bírósági ítélet sem született, és az az ügy csak erkölcsileg és nem jogilag volt kifogásolható. Bangóné már nem tagja az MSZP-nek és nem is indulhat az MSZP és az ellenzéki összefogás színeiben az áprilisi választáson.
Most a Momentumnál és Donnáth Annánál pattog a labda, kiderül, hogy a megújulást, az átláthatóságot és európaiságot zászlajára tűző párt megtűri-e sorai között azt a Balogh Csabát, aki eddig is csak kárt okozott nekik, akinek polgármesteri működése ellen mára jogerős bírósági döntés is született.
Rónai Sándor Facebook bejegyzésében már 2020. augusztusában kérte a Momentum akkori elnökét, hogy igazítsák el Balogh Csabát.
„Csak Gödön van vitánk, és ott sem a Momentum és a DK között, hanem a momentumos polgármester és a helyi teljes ellenzék (DK-LMP-Jobbik) között. Amit – valamilyen okból – ahelyett, hogy megoldanátok házon belül, inkább feltüzeltek és kiszélesítetek országos szintre.”
Most már indoka is van a Momentumnak, hogy véget vessen Balogh Csaba ámokfutásának.
Kíváncsian várjuk a folytatást. Írásban fordultunk a 4 érintett al- és álalpolgármesterhez.