A Budapest Pride (korábban: Leszbikus, Meleg, Biszexuális, Transznemű és Queer Film- és Kulturális Fesztivál), Budapest és egyben Magyarország legnagyobb LMBTQ fesztiválja. A fesztivál záróeseménye minden évben a Budapest Pride Felvonulás, mely immáron tízezres tömegeket mozgat meg.
A fesztiválok sora 1993-ban indult I. Magyar Meleg és Leszbikus Filmfesztivál néven. A fesztiválnak többnyire kulturális intézmények adnak otthont; 2003 és 2011 között a Művész mozi, 2012-ben a Kino és az Odeon-Lloyd mozik és más intézmények. A fesztivál 1997 óta június végére, július elejére esik, és csütörtöktől vasárnapig tart. A 2009-es évben a rendezvényt szeptember elejére tették, és ekkor lett egy héten át tartó rendezvénysorozat. 2010-ben visszakerült nyárra.
2013-ban a Budapest Pride Fesztivál és a Budapest Pride LMBTQ Filmfesztivál kettévált. Míg az előbbi a hagyományos június végére, július elejére esett, addig a filmfesztivál október végén és november elején kerül megrendezésre.
Azt követően, hogy 2013-ban a Prezi, az espell és a Google megalapította a Nyitottak vagyunk kezdeményezést, évente számos üzleti döntéshozó és cégvezető vesz részt a Pride-on és száll nyíltan síkra az LMBTQ+ emberek elfogadásáért. 2019-ben például 120 vállalati felsővezető, köztük olyan világmárkák, mint a BlackRock, a Citi, a Converse, a Diageo, az Eaton, a Morgan Stanley vagy a Nielsen magyarországi első embere állt ki közös nyilatkozatban a nyitottság mellett.
A 2021-es felvonuláson 35 ezer ember vett részt.