Egyre nagyobb port kavar az a botrány, amelyet Szabó Csaba váci képviselő robbantott ki. Kiderült ugyanis, hogy a kormány által az ukrán menekültek ellátására adott támogatást igencsak sajátos módon költötték el Vácon. Az ellenzéki városvezetés sokáig titkolózott az ügyben, de most kiderült: luxuscikkekre, márkás ruhákra, fehérneműkre és drága kozmetikumokra ment a pénz.
Titkolózás után robbant a bomba
Hónapokig nem lehetett tudni, pontosan mire is költötte Matkovich Ilona polgármester barátnője, Járja Andrea, a Váci Humánszolgáltató Központ vezetője azt a csaknem 30 millió forintos állami támogatást, amelyet az ukrán menekültek segítésére kaptak. Az ügyben folytatott belső vizsgálat anyagához csak nagy nehezen fértek hozzá a képviselők.
Drága porszívó és elajándékozott bútorok
Az ellátás részét képezte egy 224 ezer forintos Tesla kézi porszívó is, amelyet a jelentés szerint „elengedhetetlen” eszköznek találtak. A legmegdöbbentőbb tétel azonban az volt, hogy a menekültek kiköltözése előtt több mint 1,5 millió forint értékű bútort ajándékoztak el, anélkül, hogy pontosan dokumentálták volna, kinek is jutott belőle.
Rendőrségi és NAV-vizsgálat indulhat
Az ügy következményei még beláthatatlanok. A rendőrség és a NAV már vizsgálhatja a pénzmozgásokat, és ha bűncselekményt állapítanak meg, az felelősségre vonást vonhat maga után.
A történet folytatódik…