A Pest Vármegyei Rendőr-főkapitányság nyomozói őrizetbe vettek három férfit, akik a gyanú szerint megerőszakoltak és bántalmaztak egy nőt Dunakeszi külterületén.
Az eset március 4-én este történt, amikor a három férfi autóba ültette és egy lakókocsihoz vitte a fiatal nőt. A nő az egyik férfival önként létesített szexuális kapcsolatot, ezt követően azonban a másik két férfi lefogta és megerőszakolta, miközben folyamatosan fenyegették. A bűncselekményt az elkövetők 11 éves unokaöccse is végignézte.
A sértett nagymamája több nappal később tett feljelentést. A nyomozók rövid időn belül azonosították az elkövetőket, és március 14-én elfogták a 20, 22 és 29 éves férfiakat. Mindhármukat szexuális erőszak gyanúja miatt hallgatták ki, és kezdeményezték letartóztatásukat, melyet a bíróság elrendelt.
A rendőrség folytatja a nyomozást az ügyben, hogy teljes körűen feltárja a bűncselekmény körülményeit és az elkövetők felelősségre vonását biztosítsa.
NANE Segélyvonal bántalmazott nőknek
- hétfő, kedd, csütörtök, péntek 18-22-ig
- kedd 8-12-ig
- szerda 12-14-ig
- anonim
- ingyenesen hívható mobilról is (Magyarországon belül)
- külföldről hívható (nem ingyenes) vonal: +36 1 267 4900
Hívja a vonalat, ha:
- bizonytalan, hogy bántalmazó-e a partnere
- szeretné átbeszélni a helyzetét és a lehetőségeit
- családon belüli, párkapcsolati erőszakkal kapcsolatban szeretne hívni minket
- szexuális erőszak vagy zaklatás érte
- többet szeretne tudni a bántalmazás természetrajzáról
- érdekli, hogy hogyan támogathatná érintett ismerősét, kollegáját, rokonát, tanítványát.