Balogh Csaba „1” komoly harcot vív Balogh Csaba „2”-vel?

Korábban is számos ráutaló jel mutatkozott arra, hogy Balogh Csaba többed magával vezeti Göd városát.

 

Az elmúlt időszakban azonban ennek már írásos nyomai is vannak.

Mindenki előtt ismert, hogy a bíróság hatrendbeli joggal való visszaélés miatt elmarasztalta  Balogh Csabát – ez már alapból elégséges indok lenne mind a lemondásra, mind a méltatlansági eljárás megindítására.

A bíróság kimondta, hogy Fülöp Zoltán és Lőrincz László alpolgármesterek. A bíróság januári ítéletét Balogh Csaba egészen március 4-ig nem volt hajlandó tudomásul venni, annak ellenére, hogy jelen volt az ítélet kihirdetésénél. Az ítélet a PP. szerint a kihirdetéstől kezdve jogerős, tehát Balogh Csaba valószínűleg visszaélt a hatalmával és a mai napig nem hajtotta végre a bírósági döntést.

  • A Pp. 358. § (2) bekezdése kimondja, hogy az a határozat, amely ellen nincs helye fellebbezésnek, a kihirdetésével emelkedik jogerőre.
  • A Kp. 97. § (1) bekezdése értelmében a bíróság határozatát teljesítési határidő hiányában a jogerőre emelkedését követő napon kell teljesíteni, és a jogerőre emelkedésétől kezdve végrehajtható.

 

Március 4-én saját FB oldalán Balogh Csaba ezt írta:

„Megérkezett a Belügyminisztérium állásfoglalása azzal kapcsolatba, hogyan kell a bírósági ítéletet az alpolgármesterek ügyében végrehajtanunk, ez a gyakorlatban a következőképp fog kinézni:

🔹Hlavács Judit és Andrejka Zombor már hivatalosan nem alpolgármesterek, de képviselői jogköreiken belül ugyanúgy segítik a várost továbbra is.

🔹Fülöp Zoltán és Lőrincz László feladat- és hatáskör nélkül töltik be főállásban az alpolgármesteri titulusukat, plusz fizetés nem jár az új pozíciójukkal. A keletkezett összeférhetetlenséget mától számított 30 napon belül rendezniük kell (vagy lemondanak az alpolgármesterségről, vagy minden egyéb bevételi forrásukról). Dönthetnek úgy, hogy társadalmi megbízatásúak legyenek, és akkor csak Fülöp Zoltánnak kell lemondania a bizottsági elnöki pozíciójáról. Bármelyik opciót választják is, döntésüket el kell fogadnia a Képviselő-testületnek.

🔹Helyettesemnek egyelőre se Fülöp Zoltánt, se Lőrincz Lászlót nem jelölöm ki, és mivel pozíció nélkül kapták vissza az alpolgármesteri titulusukat, az azóta többször módosult SZMSZ sem rendezi ezt a kérdést. A veszélyhelyzet alatt hozott törvénymódosításoknak fényében dr. Pintér György helyettesíthet, a Pénzügyi bizottsági titulusának köszönhetően.”

 

Tudomásunk szerint a belügyminisztériumi állásfoglalás nem tartalmaz olyat, hogy hatáskör nélkül kapták vissza a pozíciójukat, de olyat tartalmaz, hogy mindketten főállású alpolgármesterek lettek újra. A belügyminisztériumi állásfoglalás pontosan kitér arra, hogy az alpolgármesteri pozíció megszűnésének okai között nem szerepel az SZMSZ-nek az alpolgármesterekre vonatkozó rendelkezések módosulása, azaz az SZMSZ hatályos rendelkezései nem változtatják meg a két megválasztott alpolgármesteri tisztség betöltési módját.

 

Április 8-án Balogh Csaba „1” előterjesztésében, amit Balogh Csaba „1” aláírt ezt írta:

 

„Tekintettel arra, hogy a 422-423/2022. (XI. 17.) önkormányzati határozatok Lőrincz László és Fülöp Zoltán főállású alpolgármesteri megbízatásának visszavonásáról szóltak, így azok hatályon kívül helyezésével Lőrincz László és Fülöp Zoltán alpolgármesteri tisztsége az ítélet közlésével (2022. 02. 28.) visszaállt. Időközben Lőrincz László és Fülöp Zoltán a hivatkozott polgármesteri döntések okán más foglalkoztatásra irányuló jogviszonyt létesített, így a Magyarország helyi önkormányzatairól szóló 2011. évi CLXXXIX. törvény (a továbbiakban: Mötv.) 36. §-a és 72. §-a szerinti összeférhetetlen helyzetbe kerültek, melynek feloldására az Mötv. 37. § (1) bekezdése 30 napot biztosít. Lőrincz László 2022. március 30. napján kelt levelében az összeférhetetlenség megszűntetése érdekében úgy nyilatkozott, hogy főállású alpolgármesteri tisztségét a továbbiakban társadalmi megbízatású alpolgármesterként kívánja betölteni. Szintén ezen a napon kelt írásbeli nyilatkozatában Fülöp Zoltán is ugyanezt írta le.”

 

Balogh Csaba „1” egyszer elismeri, hogy mégis Fülöp és Lőrincz a két alpolgármester, és elismeri a saját aláírt előterjesztésében Balogh Csaba „1”, hogy mind Fülöp, mind Lőrincz a jövőben társadalmi alpolgármesterként kívánja betölteni a pozícióját. Ezzel a március 4-én kelt FB bejegyzésében kívántaknak eleget tettek az alpolgármesterek.

 

Azt hihetnénk, hogy ezzel lezárult egy másféléves jogi hercehurca.

 

De nem! Ez Göd!

 

Április 13-án a testületi ülés napján már nem az a Balogh Csaba ébredt, aki korábban saját maga által jegyzett és aláírt előterjesztést tette, nem az a Balogh Csaba ébredt, aki március 4-én a Facebook bejegyzést tette, hanem egy a külvilág számára ismeretlen Balogh Csaba „2” ébredt.

 

A Balogh Csaba „1”-re mindenben hasonlító Balogh Csaba „2” a következőt adta elő a testületi ülésen:

 

„Mikor utána jártunk annak, hogy az összeférhetetlenség miként hajtódik végre, akkor az Mötv alapján igazából az jött ki, hogy a 30 napon belül nem elegendő jelezni a szándékot, hanem meg kell valósítani az összeférés megszűntetését, és most úgy lehet tekinteni, hogy nincsen egyáltalán alpolgármester, így javasolni szeretném, hogy legyen legalább egy alpolgármester legyen megválasztva. Erre én alapvetően Hlavács Juditot szeretném javasolni, de fel vagyok rá készülve, hogy a többség ezt nem támogatja majd.

Jegyző úrral valami félremehetett, hogy a kérésem, hogy hogyan ment ki az előterjesztésben, de az Mötv. 37. § alapján ez lett a konklúzió, ezért kérem, hogy csak a kinevezést vegyék alapul az előterjesztésben.

A szünetben sikerült megállapítani, hogy az összeférhetetlenség megállapításához eljárását kell indítani, mert, hogy a lemondással vagy az összeférhetetlenség megállapításával jöhet ez létre. Lemondás effektíve még nem történt, úgyhogy felkérem a pénzügyi bizottságot, akinek hatásköre, az összeférhetetlenségi eljárást kezdje meg, vizsgálja meg, hogy fennáll-e az összeférhetetlenség az alpolgármestereknél. Fülöp Zoltán „lemondása” után: Jó, így tehát van egy üres alpolgármesteri pozíciónk.”

 

Balogh Csaba „1” harcot vív Balogh Csaba „2”-vel.

Balogh Csaba „1” korábban bejegyzésében elismerte, hogy Fülöp és Lőrincz a két alpolgármester, elismerte és a saját aláírásával előterjesztette, hogy mindketten társadalmi alpolgármesterként kívánnak dolgozni.

Balogh Csaba „2” már azt ecsetelte a testületi ülésen, hogy valójában nincs is Gödnek alpolgármestere egy sem. Ezért mindenképpen kell választani egyet.

De ha nincs alpolgármester, akkor, hogyan lehet egyáltalán összeférhetetlen az, ami nincs is. Ha összeférhetetlen, akkor lennie kell alpolgármesternek, különben nem lehetne összeférhetetlen, ha pedig van akkor nem lehet újat választani. Teljes káosz a fej(ek)ben.

Az ülésen Fülöp Zoltán beszélt arról, hogy egyszer majd lemond alpolgármesteri pozíciójából. Ekkor már újra Balogh Csaba „1” volt jelen az ülésen, aki elfogadta Fülöp lemondását, arról a pozícióról, ami Balogh Csaba „2” szerint nem is volt az övé.

Balogh Csaba „1” összeférhetetlenségi eljárást kezdeményezett Lőrincz Lászlóval szemben, hiszen Balogh Csaba „1” szerint Lőrincz László alpolgármester. Igaz pár perccel korábban Balogh Csaba „2” még azt állította, hogy nincsenek alpolgármesterek Gödön.

Ennek a végtelenül szomorú történetnek számos ártatlan ember látja kárát. Az a több, mint 40 szakember, aki már elhagyta a hivatalt, azok a városért dolgozni akaró képviselők, akik nem asszisztálnak Balogh Csabákhoz, és ott van egy jobb sorsa érdemes város, amely jelenleg a vesztébe rohan.

„Álmomban két macska voltam és játszottam egymással.“ —  Karinthy Frigyes

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük