A Kék Duna Üdülő végre a gödieké – a DK és a Momentum azonban Göd ellen szavazott

A magyar Országgyűlés mai döntése nyomán Göd városa ingyenesen tulajdonába kapta a Kék Duna Üdülőt és a hozzá tartozó több mint három hektáros, helyi jelentőségű természetvédelmi területet. Ezzel nemcsak a város vagyona gyarapodott, hanem a gödiek régi álma is valóra vált – méghozzá kormányzati segítséggel. Kammerer Zoltán polgármester örömmel számolt be a hírről, kiemelve: „Ez…

Részletek

Rendszerváltó Kártya – felélesztette a besült fegyvert Magyar Péter

Magyar Péter tavaly júniusban nagy csinnadrattával jelentette be a „Rendszerváltó tagságot”, amelyet a TISZA mozgalom „történelminek” nevezett, noha már akkor is inkább egy marketingfogásnak tűnt, mint valódi politikai újításnak. A gyakorlatban a tagság nem jelent többet, mint egy digitális fizetős csomagot: a támogatók havi összeget utalnak, ezért cserébe pedig kapnak egy virtuális „tagsági kártyát” –…

Részletek

Trianon-pózolás nyilas felhangokkal – Magyar Péter újabb álarca is lehullott

Magyar Péter, a balliberális elit új üdvöskéje, nap mint nap lebbenti fel a fátylat önnön valódi arcáról. A román propagandát idéző kijelentése után, amelyben Nagyváradot román földnek nevezte, most újabb mélységekbe süllyedt: a trianoni érzékenységet meglovagolva, egy volt nyilas, holokauszt-tagadó szellemiségét hívta segítségül. Már nemcsak a politikai gerinctelenség, hanem a történelmi relativizálás határait is átlépte….

Részletek

Tusk kormánya nagy pofont kapott – az ellenzéki PiS jelöltje nyerte a lengyel elnökválasztást

Meglepetésszerű eredménnyel zárult a lengyel elnökválasztás: a kormányzó Polgári Platform (PO) által támogatott jelölt alulmaradt, és a Jog és Igazságosság (PiS) párt színeiben induló jelölt, Andrzej Duda utódja, Karol Nawrocki nyerte az elnöki széket. A választási eredmény politikai földindulást idéz elő Lengyelországban, komoly kihívás elé állítva Donald Tusk kormányát. A választás meglepő fordulata A közvélemény-kutatások…

Részletek

Brüsszelben éppen az átláthatósági törvénytervezet miatt vették célba Magyarországot

Újabb politikai támadás érte Magyarországot Brüsszelből – ezúttal egy olyan törvénytervezet miatt, amelynek alapjait több nyugat-európai országban is sikerrel alkalmazzák. Az átláthatóságot növelő, külföldi támogatások átláthatóságára vonatkozó jogszabályi javaslat miatt Magyarország került ismét az Európai Parlament célkeresztjébe. A bírálók szerint a törvény „korlátozza a civil szervezetek működését”, míg a magyar kormány és a jogszabály támogatóinak…

Részletek

Rónai Sándor letette esküjét az Országgyűlésben

  Rónai Sándor, a Demokratikus Koalíció (DK) politikusa hivatalosan is letette képviselői esküjét az Országgyűlésben, miután Gyurcsány Ferenc lemondását követően átvette a mandátumát. Rónai ezzel új szakaszba lépett politikai pályafutásában, amelyet korábban az Európai Parlamentben folytatott. „Ma reggel átvettem a mandátumomat, és délután esküt is teszek az Országgyűlésben. Ugyanazzal az elszántsággal, ugyanazzal a céllal dolgozom,…

Részletek

Facebook, algoritmusok és a magyar belpolitika

Az elmúlt időszakban különös jelenség borzolja a kedélyeket a közösségi médiában: egy magyar ellenzéki politikus tartalom nélküli, szelfis Facebook-posztja alig két óra alatt 21 ezer lájkot, 1500 hozzászólást és közel 700 megosztást ért el. Ugyanebben az időben a friss angol bajnok, a világszerte több mint 40 millió követővel rendelkező Liverpool FC egy posztja mindössze 10…

Részletek

VOKS 2025: Rétvári Bence Fóton – Ne hagyjuk, hogy ránk erőltessék Ukrajna EU-csatlakozását!

A VOKS 2025 országos véleménynyilvánító kampány fóti állomásán Tuzson Bence igazságügyi miniszter vendégeként Rétvári Bence államtitkár is felszólalt, hogy közösen hívják fel a figyelmet Ukrajna uniós csatlakozásának súlyos következményeire. A fórumon egyértelmű üzenet hangzott el: nem hagyhatjuk, hogy Brüsszel a magyar emberek megkérdezése nélkül döntsön Ukrajna EU-tagságáról. Egy háborúban álló ország felvétele nemcsak gazdasági, hanem…

Részletek

Ismét illegális hangfelvétellel állt elő Magyar Péter

Napok óta borzolja a kedélyeket Magyar Péter, azt ígérve, hogy elhozza a Fidesz „öszödi beszédét”, és „leleplezi” a kormány valódi arcát. Aztán jött a nagy bejelentés: egy két évvel ezelőtti beszélgetésről szóló, titokban készült hangfelvétel, amelyet – állítólag – „befújt a szél”. Hangfelvételt igen ritkán fúj be a szél, különösen olyat, ami a nemzetbiztonságot is…

Részletek

Kettős mérce a gödi ellenzéknél?

Újabb látványos példáját adta a gödi ellenzék a kettős mércének: most éppen Kammerer Zoltán polgármestert szólították fel nyílt levélben, hogy halassza el a város egyik népszerű eseményét, a Gödi Gasztropikniket. A levél indoka az volt, hogy az esemény időpontja egybeesett Ferenc pápa temetésével, amely miatt – korlátozás mentes – országos gyásznapot rendeltek el. A gödiek…

Részletek