Az elmúlt időszakban különös jelenség borzolja a kedélyeket a közösségi médiában: egy magyar ellenzéki politikus tartalom nélküli, szelfis Facebook-posztja alig két óra alatt 21 ezer lájkot, 1500 hozzászólást és közel 700 megosztást ért el. Ugyanebben az időben a friss angol bajnok, a világszerte több mint 40 millió követővel rendelkező Liverpool FC egy posztja mindössze 10 ezer lájkot, 76 hozzászólást és 57 megosztást kapott.
Ez elsőre figyelemre méltó „sikernek” tűnhet. De valóban a tartalom minősége áll a háttérben? Vagy valami más is működésbe lépett?
Az algoritmus szerepe
A Facebook működését algoritmusok irányítják, amelyek eldöntik, hogy egy adott bejegyzés hány emberhez jut el, milyen gyorsan terjed, és milyen reakciókat vált ki. Ezek az algoritmusok nem átláthatók, nem ellenőrizhetők, és – egyre több szakértő szerint – könnyen manipulálhatók politikai célok mentén is.
Miért történhet meg, hogy egy magyar ellenzéki politikus – akit jóval kevesebben követnek, és aki mögött nincs valódi párt vagy kiemelkedő politikai teljesítmény – nagyobb aktivitást vált ki, mint egy világsztár futballklub?
Digitális „siker” vagy mesterséges felfuttatás?
Az algoritmus által előtérbe helyezett posztok, fizetett promóciók vagy egyéb technikai támogatások mesterséges népszerűséget generálhatnak. Ez olyan látszatot kelthet, mintha egy új politikai mozgalom születne – valójában azonban csak egy jól optimalizált kampány állhat mögötte.
Elég csak megnézni a valóságot: a „Tisza” kampány sátrai gyakran üresen álltak, a budapesti kampányzárón kb. 3000 ember jelent meg. Hasonló jelenséget láthattunk korábban Jakab Péter esetében is, akinek Facebookos sikerei nem tudtak valódi politikai eredményekké formálódni az ellenzéki előválasztáson.
Ez a „digitális favorizálás” – legyen akár tudatos stratégia, akár az algoritmus véletlenszerű eredménye – komoly kérdéseket vet fel a demokratikus nyilvánosság működéséről.
Kinek az érdekeit szolgálja mindez?
A Facebook egy amerikai magáncég, amely hivatalosan semleges a magyar politikai viszonyokkal szemben – mégis, a platform algoritmusai alapvetően befolyásolják, hogy melyik politikus milyen mértékű elérést kap, és ki marad láthatatlan.
Ez a fajta befolyás nem demokratikus: nincs mögötte választói akarat, sem átlátható ellenőrzés, sem elszámoltathatóság.
Digitális szuverenitás: a közösségi média politikai hatása
Amikor egy nemzetközi techóriás képes meghatározni, kinek a hangja hallatszik és kinek nem, az a tájékozódáshoz való jogunkat sértheti. Az ilyen mesterségesen felépített népszerűség – mint amit Magyar Péter körül látunk – könnyen lehet, hogy nem a társadalom valós véleményét tükrözi, hanem egy technológiailag támogatott kampány terméke.
A közösségi média torzító hatása nemcsak a figyelem aránytalanságában mutatkozik meg, hanem a politikai kínálat szűkülésében is. A korábban évekig építkező ellenzéki pártok – például a DK, a Momentum vagy az MSZP – háttérbe szorulnak, miközben a Facebook algoritmusai másokat emelnek a figyelem középpontjába.
Veszélyben a demokratikus sokszínűség
A Helsinki Bizottság egyik tanulmánya szerint a demokrácia alapja a sokszínűség, a különféle nézetek versenye. Ha azonban a digitális térben algoritmusok döntik el, kiket láthatunk, és kiket nem, az hosszú távon a demokratikus gyakorlat leépüléséhez vezethet – nemcsak Magyarországon, hanem egész Európában.
Lehet nem egyetérteni a DK irányvonalával, lehet kritizálni a Momentumos hídlezárást, vagy elutasítani az MSZP-t vagy a Jobbik visszaalakulását. De ha ezek az alternatívák eltűnnek, mi marad a demokráciából? Ki biztosítja az ellensúlyt?
Ma már nem a Népszabadság, hanem a Facebook az, ami eldönti, ki van a címlapon – és ez komoly felelősség.
A Facebook és más techóriások láthatatlan keze ma már nemcsak a közösségi élményeinket, hanem politikai valóságérzékelésünket is formálja. A kérdés adott: ki dönt a demokrácia szereplőiről – a választók, vagy az algoritmusok?
