Hlavács Judit lemondásával immár a Fidesz-KDNP-é a legnagyobb gödi frakció

Újabb bizonyíték a teljes gödi ellenzéki alkalmatlanságra, hogy a választások után 40 hónappal a 8-4-es arányból sikerült annyira leamortizálniuk magukat, hogy immár a 2019-es mini 4 fős Fidesz-KDNP-é lett a legnagyobb frakció a gödi képviselő-testületben. A teljes szétesést a Balogh-Vajda házaspár nyitotta, akik már 2020 tavaszán – a választások után 5 hónappal – önálló momentumos…

Részletek

Lejárnak a 2022-es autópálya matricák!

Holnaptól már nem autózhatunk a tavalyi autópálya matricákkal! A személygépkocsik esetében (D1 díjkategória) a havi matrica ára 8900 forint, az eddigi 5210 forint után, a tíz napig érvényes matrica pedig 5500 forintra drágult, a tavalyi 3820 forintról. Az éves országos és megyei matricák a díjköteles gyorsforgalmi úthálózaton az év első napjától, illetve a tárgyévben a vásárlás időpontjától a következő…

Részletek

Közmeghallgatást tart Pest Vármegye Önkormányzata

A Samsung SDI biztonsági jelentésének soron kívüli felülvizsgálata, a telephely és annak bővítése céljából újonnan létesült veszélyes anyagokkal foglalkozó létesítmények veszélyes tevékenység végzésére vonatkozó katasztrófavédelmi engedély megadásával kapcsolatos közmeghallgatás megtartására kerül sor. Az Európai Parlament és a 27 uniós tagállam korábban megállapodásra jutott, melynek értelmében 2035-től nem lehet új, belső égésű motorral hajtott kisteherautókat és…

Részletek

Gödnek is kötbért kell fizetnie a fel nem használt földgáz után?

Tavaly szeptemberben az ellenzéki összefogás által vezetett Göd egy rendkívül kedvezőtlen földgáz szerződést kötött. 2100 Ft/m3 közeli világrekord áron vásároltak 500 millió forintért földgázt. Januárban kiderült, hogy 39 Pest Megyei településsel szemben Göd nem kapott rezsikompenzációt az államtól. Az ezzel összefüggésben álló és közzétett levelezésből sajnos nem derül ki, hogy a minisztérium mire volt kíváncsi….

Részletek

Ellenzéki összefogás kérész élete Gödön, avagy a csődbe vitt város – vélemény cikk

Kezdektől a gazdasági összeomlásig 2019 őszén meglepő fordulat történt az önkormányzati választáson: az addig csendes Duna-parti városban. Gödön három ciklus után vesztett a Markó József által vezetett Fidesz-KDNP többség. 12 mandátumból 8-at az ellenzéki összefogás által indított jelöltek nyertek el. 3 Momentumos, 2 DK-s, 1-1 Jobbikos és LMP-s, illetve egy független képviselő. Fiatalok voltak, tettre…

Részletek

Göd kimaradt, nem kapott támogatást a kormánytól

Tegnap döntött a kormány arról, hogy a megemelkedett rezsi költségek miatt támogatásban részesíti a 10 ezer főnél nagyobb településeket. Pest megyében összesen 5,2 milliárd forintot osztott ki a kormány a benyújtott menedzsment tervek és a települések adóképessége alapján. Térségünk 3 települése közül 2 kapott támogatást. Dunakeszi közel 210 milliót, míg Fót 242 milliót. Göd kimaradt…

Részletek