„Ismét odaszartál az ablakom alá, aztán bekopogtattál wc papírért, Józsi!”

Balogh Csaba a fenti mondatot vetette oda Markó Józsefnek. A volt polgármester erre egyszerűen „primitív kis bunkónak” nevezte Baloghot.

Ismét testületi ülést tartott Göd díszes kompániája. Tegnap éppen a márciusi rendes ülést pótolták, sikerült az eddigi teljesítményt is messze alulmúlniuk. Már csak az mentheti meg Gödöt, ha feloszlatja magát a testület és új választást írnak ki.

Annyi minden történt, hogy szinte összefoglalni sem lehetséges. Olyan volt az egész ülés, mintha még tényleg március lenne. A teljes összeomlást produkáló ellenzéki összefogás a szánalmas és megalázó kudarc ellenére alpolgármesteri pozícióba juttatta a megbukott Dorosz bizalmasát, Szilágyi Lászlót. Úgy hogy, a komplett fidesz frakció megszavazta a teljes odaadással Dorosz mellett kampányoló Szilágyit, úgy látszik Gödön, még nem értesültek arról, hogy az ellenzék megsemmisült és, hogy a Fidesz nyerte Gödöt is.

Szilágyi László alpolgármester és Garai Győző TESZ vezető

Volt még alpolgármesteri posztról történő – talán – lemondás egy máig kérdéses időpontban. Fülöp Zoltán ugyan bejelentette lemondását az ülésen, de ezt az Mötv. szerint csak írásban teheti meg, így egyidejűleg biztosan három alpolgármestere volt Gödnek, miközben az SZMSZ szerint csak kettő lehetne, sőt a szóbeli lemondásnak nincs jogkövetkezménye, ellentétben Andrejka által korábban tett írásos vállalásról, amit persze azóta sem tart meg.

Volt itt még polgármesteri hiszti, ülés berekesztés és kirohanás a teremből. Az pletykák szerint a feleségének kellett helyre tennie a gödi „szamurájt”.

Balogh visszatérte után, pedig rendkívüli ülést „hívott” össze. Ami teljesen jogtalan és értelmezhetetlen, hiszen az SZMSZ szerint azt legalább 24 órával az ülés előtt kell jeleznie a képviselőknek. Így az ott hozott döntések, a megkérdezett szakértők szerint is illegitimek és érvénytelenek. Állásfoglalásért a kormányhivatalhoz is fordultunk.

A lakosok véleménye egyértelmű:

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük