Balogh Csaba polgármester is átvette az ellenzéki sajtóban felkapott valótlanságot, hogy innentől kezdve a települések közvetlenül pályázhatnak Uniós forrásokra.
Balogh Csaba kifejezte az örömét, hogy ez egy fontos lépés a korrupció visszaszorításában.
Érdekes, hogy a polgármester máig nem kezdeményezte annak a TESZ vezetőnek a leváltását, akihez számos végrehajtás és kétes cégügyek tartoznak. Nem kezdeményezte a közbeszerzésekért felelős Bákonyi Lászlónak a felmentését, akiről korábban maga Balogh Csaba hozott fel kétes ügyeket. Időközben kiderült Bákonyiról, hogy Dorosz Dávidhoz kötődik. Lehet, így már nem is annyira kétes a múltja, tisztelt polgármester úr??
Lattman Tamás nemzetközi jogász, akit nehezen vádolhatnánk kormánypártisággal, saját Facebook oldalán tette helyre az egész ellenzéket és az ellenzéki sajtót.
(sóhaj)
És ez így jelent meg mindenhol. Hogy na most aztán mostantól majd nagyon jó lesz. „Így”. Meg „mostantól” (ahogy máshol fogalmaztak) közvetlenül lehet menni a pénzekért a jelentés miatt. Mekkora diadal.
Ehhez képest a valóság az, hogy ebből akkor lesz valami, bármi, ha e jelentés alapján az Európai Bizottság jogszabály-javaslatot terjeszt elő, amit aztán a Parlament/Tanács kettőse a megfelelő uniós jogalkotási eljárás eredményeképpen elfogad. Optimális esetben mondjuk kb. két éven belül.
Az Európai Parlament ilyen határozatai NEM jogszabályok. Tudom, ezt annyira nehéz megérteni, hogy még Róna Péternek sem sikerült, úgyhogy azt magyarázta nemrég, hogy az EP összes határozata uniós jog, ami alapján ki lehetne kerülni az Alaptörvényt, és lám, mire jutott vele, szóval értem én, hogy nem kell hozzáértés, de direkt azért nem kéne átverni a választókat. Az ellenzékieket sem. Az ellenzéknek sem.
És nem azért, mert az én szép- vagy igazságérzékemet sérti, hanem mert az ilyen hablattyal épp most sikerül kitermelni a most éppen ellenzéki majdani EU-szkeptikus tömegeket, akik most elhiszik ezeket a dolgokat, majd mélységesen csalódnak, hogy jéé, mégsem történik semmi.
Megéri?