Az elmúlt években folyamatosan felmerült az a valós lakossági igény, hogy pontos, megbízható képet akarnak a helyiek a Samsung SDI környezeti hatásáról.
Az elmúlt években az ellenzéki vezetés ebben (is) magára hagyta a gödieket. Az itt élő polgárok nem jutottak információkhoz, nem kaptak megfelelő tájékoztatást.
Balogh Csaba és Szilágyi László vezetése alatt mindösszesen egy alkalommal került sor az önkormányzat kérésére levegőminőség vizsgálatra. Vezetésük 3 és fél évében mindösszesen egyetlen egy alkalommal történt meg a talajvizek minőségének a vizsgálata. Az is csak akkor, amikor egy helyi civil szervezet, a Göd-Ért Egyesület, a Parlamenten kívüli Magyar Kétfarkú Kutya Párt támogatásából NMP oldószerből származó nyomokat mutatott ki három, felszín közeli gödi kútban.
Három és fél év alatt egy zajtérképet nem voltak képesek elkészíteni. Szilágyi László frakciótársa, a Fülöp Zoltán által vezetett alapítvány pedig még Pest Megyétől is kapott – a Samsung adóból – pénzt a feladatra. A Göd-Ért Egyesület elnökének a kimittud.hu-ra felkerült adatigénylése szerint a mai napig nem sikerült időben lezárni azt a projektet, amelyre közel 16 millió forintot kapott Fülöp Zoltán.
2020 júniusa óta kizárólag Fülöp Zoltán és Szilágyi László volt megbízva azzal, hogy a Samsung SDI-al kapcsolatot tartson. Lassan 3 éve, hogy kivették Balogh Csaba kezéből Göd képviseletének lehetőségét. Három év alatt nem sok sikert tudnak felmutatni. Legutóbb Szilágyi küldött ultimátumszerű levelet a Samsungnak, de nem is reagált a multi.
Kammerer Zoltán, a valóban Gödön élő független polgármester jelölt bejelentette, hogy olyan telepített mérőállomásokat fog Gödre hozni, amelyek napi 24 órában vizsgálják a Samsung környezeti hatásait. Nem csak, hogy vizsgálják, de az adatokat online bárki bármikor megnézheti, azok folyamatosan elérhetőek lesznek a gödiek számára.
„A Gödiek biztonsága, a víz és a levegő tisztasága az egyik legalapvetőbb számomra. Ezért saját, független monitoring rendszert fogunk kiépíteni. Az Önkormányzat mérni fogja a levegő, és a víz tisztaságát, a zajszintet. Az adatokról pedig folyamatosan tájékoztatni fogjuk a lakosságot. A gödiek biztonsága nem alku tárgya!”
Rataj András – aki sokak szerint, az igazi baloldali jelölt – programjában szintén szerepel a Samsung környezeti hatásainak vizsgálata:
„Megerősített önkormányzati apparátus biztosítsa a Samsung káros hatásainak ellenőrzését, jelzését és védelmét!”
A CIKK Egyesület jelöltjeként Szilágyi László ugyan hangzatos ígéreteket tett, de arról már nem szólt, hogy az elmúlt három évben Balogh Csaba helyett kizárólag az ő, két fős frakciójának tagjai tárgyalhattak a Samsung-gal Göd nevében. Így különösen fura, hogy azt a bizalmat állítaná helyre, amit 3 éve ők képviseltek Fülöp Zoltánnal.
„Samsung gyárral egyeztetéseket fogok folytatni a zajvédelemről, és a monitoring rendszer azonnali kiépítését támogatom. Lépéseket teszek a városvezetés iránti bizalom helyreállításáért. Gödi lakosok kérésének eleget téve támogatom a véderdő telepítését;”
Így állunk most. Röviden összefoglalva, melyik polgármesterjelölt mit gondol a Samsung környezeti hatásairól:
Kammerer Zoltán: egész évben működő telepített megfigyelőállomások (levegőminőség, zajszennyezés, talajvíz), állandóan frissülő mindenki számára elérhető adatok.
Rataj András: megerősített hivatali apparátussal a nagyobb ellenőrzésért
Szilágyi László: egyeztetne a Samsung-gal és támogatna mindent.
Május 14-én Göd új polgármestert választ.