Balogh Csaba momentumhoz kötődő volt gödi polgármester lemondó videójában esett neki a Demokratikus Koalíciónak. Videó üzenetét egy jól felépített kommunikációs kampány során közel 1800-an osztották meg. Érdekes, hogy a volt momentumos politikus kizárólag a képviselőkkel nem is rendelkező DK-t szidalmazta, a volt DK-s képviselőkkel közös frakcióban ülő LMP-s és jobbikos képviselők nem kerültek szóba.
Az LMP-s Fülöp Zoltán a héten már egy fóti rendezvényen lesz meghívott előadó, hogy hitelesen tájékoztasson az akkumulátor gyárakról, igaz, nem, mint LMP-s, hanem a gödi önkormányzat tulajdonában lévő Göd Fejlődéséért Közalapítvány kuratóriumának az elnökeként. Fülöp vezetése alatt a gödi KGÖ bevételeiből Pest Megyén keresztül eddig legalább 26 millió forint érkezett már az alapítványhoz, ám beszámolót, törvényi kötelezettségük ellenére, 2020 óta nem adtak be. Meg nem erősitett Információnk szerint az alapítvány kuratóriumából és felügyelő bizottságából is már többen lemondtak.
Hatalmas fordulatnak lehetünk tanúi: a momentumosok által eddig „Samsung koaliciósnak” tartott Fülöp Zoltán hirtelen hiteles szakértő lett.
Nézzük, miként is vélekedett eddig Fülöp Zoltán munkásságáról a Momentumot is magába foglaló Gödi Összefogás frakció.
Balogh Csaba 2022.11.08. Bolond lyukból bolond szél fúj
Az LMP népszavazást kezdeményezett az akkumulátorgyárak telepítése ellen. Láthatóan megérezték, hogy a választói körük is kezdi megelégelni, hogy az országban gomba módjára szaporodnak állami támogatással a veszélyes üzemek – érdemi felügyelet nélkül. Mihez kezdenek akkor mégis Fülöp Zoltánnal, az egyetlen gödi képviselőjükkel? Fülöp Zoltán a fideszes többséggel a Samsung SDI kizárólagos tárgyalópartnerének kiáltatta ki magát.
Az érme két felén tehát ott van az LMP országos politikája, amiben zöldnek és közösségi gondolkodónak hirdeti magát, illetve a kevés megválasztott képviselőjük közül egy, aki a víziójukkal ellentétes tetteivel gyengíti az egység képét. Mit tesz az LMP a félrelépő tagjával?
Elekes Balázs 2020.09.21 Samsung se veled, se nélkülde
Sajnos úgy tűnik, a Gödi Összefogást elhagyó képviselők, a fideszesekkel szövetkezve, már nem a fenti elvekkel azonosulnak, hanem az előző vezetés városellenes gyakorlatát kívánják követni. Az a céljuk, hogy az Összefogás ne tudja hatékonyan képviselni a város érdekeit a Samsunggal szemben.
A nyolc képviselőre hamar rá is ragadt a Samsung-koalíció elnevezés. A Samsunggal való ügyek intézésére ők Fülöp Zoltánnak adtak kizárólagos felhatalmazást, annak ellenére, hogy az önkormányzati törvény világosan kimondja, a képviselő-testületet a polgármester jogosult képviselni.
Balogh Csaba 2020.09.14. A gödi összefogás kérészélete
…a kiadott és átbeszélt konkrét feladatok ellátása helyett Fülöp például szóban kötött szerződést pályázatfigyelővel, és ezer fős campus megépítését kezdte el szervezni a Samsung munkásainak kiszolgálásáért.
Hlavács Judit 2020.09.07. Mit adtak nekünk a rómaiak?
A különleges gazdasági övezet létrehozásáról és ennek következményeiről szórólapot juttattunk el a gödieknek, és részt vettünk a “dudálós”, majd a biciklizős demonstrációkon, “Nem adjuk Gödöt!” molinókat készítettünk. Lőrincz László, Szilágyi László, Hives Gábor és Fülöp Zoltán ezzel nem értett egyet, azt gondolták, nekünk sem lenne szabad “nyüzsögni”, ezt hagyjuk a civilekre, júliusban pedig a Fidesszel közösen olyan testületi döntést hoztak, hogy kizárólag Fülöp Zoltán tárgyalhasson a Samsung ügyeiről a város nevében.
Hlavács Judit 2020.08.21. Miért Samsung koalíció?
A momentumosok kezdték el „Samsung-koalíciónak” hívni a gödi Fidesz és a Göd Fejlődéséért frakció (Lőrincz László és Szilágyi László DK-s, Hives Gábor jobbikos és Fülöp Zoltán LMP-s képviselők) együttműködését.
A tárgyalásokon ezentúl Fülöp Zoltán képviseli Gödöt, másnak nyilatkoznia sem lenne szabad, Balogh Csabát pedig az első felfüggesztése vége előtt újra kiiktatták egy másodikkal – a Göd Fejlődéséért frakció előterjesztésére a fideszesek is megszavazták a megfelelő határozatokat.
Hlavács Judit 2020.08.12. MI a lényeg?
Aztán ott a Samsung, akinek fontos a gyors és zökkenőmentes ügymenet, az előző fideszes városvezetés által beígértnél is nagyobb adócsökkentés, no meg a lehető legkisebb kontroll. Először is kerüljön a fideszes megyéhez, másodszor meg tárgyalni se járjon hozzájuk ez az izgága, a gödiek érdekében pampogó Balogh, sokkal jobb lesz a barátságosabb, az együttműködést mindenek elé helyező, a cégnek szimbolikus gesztusokat tevő „zöld”, LMP-s Fülöp Zoltán.
Balogh Csaba 2020.06.24.
Fülöp Zoltán LMP-s alpolgármester feladatai közé tartozott többek között az egyik legfontosabb választási ígéretünk, a Samsung köré helyezendő mérőállomások beszerzésének teljes körű előkészítése. Hasonlóan fontos ígéretünk volt az átvilágítás kérdése, amellyel kapcsolatban egyrészt az önkormányzat számára egy kedvezőtlen szerződés került megkötésre, másrészt a vizsgálat egyszerűen hanyag módon zajlott. Egyszerűsítve: a vizsgálat szerint a fideszes vezetés alatt minden jogszerűen zajlott – miközben mindenki tudja, hogy más területeken, amelyek nem tartoztak ez alá a vizsgálat alá, már az elmúlt fél évben is előkerültek olyan korrupciógyanús ügyek, melyekkel kapcsolatban feljelentés is történt. A két ügyben sajnos semmilyen előrehaladás nem történt az elmúlt hónapokban.
forrás: Göd Hangja blog, Balogh Csaba politikusi FB oldala, boritókép: greenfo.hu