Ismét országos ellenzéki háború lesz Balogh Csaba miatt?

Ma hivatalosan is beadta lemondását Balogh Csaba. Lemondása tükrözte egész regnálását. Hangos volt és teátrális, Göd érdeke helyett pártérdeket képviselt? Lemondásában olyan jóízűt DK-sozott, amit még a Mi Hazánkban is megirigyeltek volna. Tette ezt úgy, hogy tudatában volt annak, hogy maga Gyurcsány Ferenc és a DK vezetése anno mellette állt ki, és pont emiatt két és fél éve nincs DK-s önkormányzati képviselő Gödön. Érdekes, hogy a korábban árulónak tartott LMP-s és Jobbikos képviselők megemlítésre sem kerültek, mivel a DK gyengítése az ellenzék egy részének jelenlegi célja, ebbe pedig az LMP és a Jobbik említése nem fér bele.

 

A DK már helyreigazítást is kért a Magyar Hangban megjelentek miatt:

„A DK lapunknak eljuttatott közleményében reagált a Balogh Csaba által mondottakra, és közölte: évek óta nincs DK-s képviselő a gödi képviselő-testületben, miután ők felfüggesztették párttagságukat.”

 

A politikai lemondó beszédét eddig több, mint 1600-an osztották meg a Facebook-on. Csak, hogy el tudjuk helyezni, hogy ez mit jelent:

  • Donáth Anna visszatérő beszédét 71-en,
  • Gyurcsány Ferenc évértékelőjét 699-en,
  • Orbán Viktor brüsszeli bejelentkezését 710-en osztották meg.

Balogh Csaba követőinek száma 3500 fő, míg Orbánt 1,2 millióan követik a Facebookon.

 

Ez két dolgot jelenthet:

 

1, Balogh Csaba titkon hazánk legnépszerűbb politikusa.

2, Ez az egész egy nagy kommunikációs hadművelet, amely, látva a mértékét, akár országokon átívelő szervezést is igényelhetett.

 

Az 1-es pontot kizárhatjuk (a gödi közhangulatot látva).

 

Balogh Csaba úgy adta be a lemondását, hogy előtte eltűnt másfél hónapra. Úgy adta be a lemondását, hogy a 2023-as költségvetés korábbi helyettesének, Szilágyi Lászlónak a nyakába zuhant. Elmondhatjuk, hogy egyáltalán nem érdekelte Göd sorsa? – felelős politikus nem hagyja magára települését ilyen hosszú időre.

A lemondott Balogh Csaba és Hlavács Judit

 

Szilágyi László alpolgármester a Gödi Hírnöknek adott nyilatkozatában jól szemléltette a kialakult helyzetet:

„Most meg ott tartunk, hogy a Gödi Összefogás frakció 2 tagja lemond, mert szerintük a kormány hadban áll az önkormányzatokkal. Nem tudom, hogy ezután a másik 2 képviselőjük mit tervezhet, de ha maradnak, azzal azt mondják ki, hogy Hlavács Judit és Balogh Csaba lemondási beszédükben ebben az ügyben nem mondtak igazat.”

 

Szilágyi Lászlóra komoly feladat vár, újra működésbe kell hoznia a polgármesteri hivatalt, meg kell alkotni a 2023-as költségvetést, biztosítania kell az önkormányzat működését ebben az átmeneti időszakban, miközben komoly kiadáscsökkentést is be kéne vezetnie, hogy működőképes maradjon a város.

Szilágyi László alpolgármester

Az elmúlt időszakban is már főleg Szilágyi képviselte a települést, neki volt meg a testületi többsége. Ő tárgyalt a postával, Samsunggal vagy Pest Megyével. Balogh szabadságolása alatt már megindult egy látható konszolidáció az utolsó képviselő-testületi ülésen.

A választást a lemondást követő 120 napon belülre kell kiírni. Várhatóan május elején lesz az időközi választás.

Feltehetőleg a pártok közül a DK, a Momentum és Jobbik indít majd jelöltet, hogy külön-külön vagy valamilyen összefogásban, az még nem tudható. Valószínűleg a civilek is indíthatnak saját jelöltet, ahogy a kormánypártok részéről is várható majd valamilyen részvétel.

Frissítés:

Időközben Tuzson Bence is nyilatkozott a kialakult gödi helyzetről. Az országgyűlési képviselő úr elmondta, hogy „Ez az időszak nem volt Göd legdicsőségesebb korszaka. Nagyon szomorú az, ha egy város működésképtelen, de ez a működésképtelenség gyakorlatilag 2019-ben kezdődött el, amikor átvette Balogh Csaba a polgármesteri széket. Az egész összefogás, amit „összetákoltak” mögötte, az darabokra hullott. Sajnos ez meg is látszik a városon:  nem működnek a közszolgáltatások, nagyon sok probléma van Gödön. Reméljük, hogy ezzel a lemondással most pontot tehetünk ennek a rövid korszaknak a végére, ami nem a legdicsőségesebb korszakként vonul be Göd történetébe. Zárjuk le a múltat, és készüljünk fel inkább a jövőre. Én azt remélem, hogy Gödnek olyan polgármestere lesz, aki képes összefogni azt a munkát, amely a település érdekében szükséges ahhoz, hogy a város újra elinduljon a fejlődés útján.”

Tuzson Bence országgyűlési képviselő (fotó: Ligeti Edina)

 

 

 

 

 

 

 

 

 

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük