Márki-Zay Péter körül szépen lassan elfogy a levegő. A hat ellenzéki párt (MSZP-DK-Jobbik-LMP-Momentum-P) közös miniszterelnök-jelöltje minden egyes nap újabb és újabb mélypontra süllyed. Minden egyes nap megsért embereket, népcsoportokat, kisebbségeket, időseket, Fidesz és nem Fidesz szavazókat.
A „Kapitánynak” sikerült Fekete-Győr András szintjére süllyedni. Az előválasztás időszakában tudni lehetett, hogy minden egyes Fekete-Győr interjú, megszólalás elvisz a Momentumtól 1-2 %-t, a végeredmény teljes kudarc lett. A Momentum szerencséje, hogy felismerték András inkompetenciáját és elutasítottságát, gyorsan lecserélték Donáth Annára.
Márki-Zay Péter alkalmatlanságát már nem csak az ellenzéki szavazók, de az olyan régi, és hiteles közéleti személyek is tisztán látják, mint a volt pénzügyminiszter Békesi László.
Békesi közösségi oldalán a következőket írja:
„A vezénylő tábornokot megbízó haditanács tagjai – noha látják pozícióik romlását – egyelőre tanácstalanok és határozatlanok. Hiányzik az eltökéltség belőlük, hogy levonva a szükséges konzekvenciát, a minden téren untauglich parancsnokot leváltsa, leszerelje és tartalék állományba helyezze, helyette pedig megbízzon egy ütőképes, hiteles hadvezért az egyesített haderő irányításával, akinek van esélye győzelemre vezetni csapatait a döntő küzdelemben.”
Miközben Békesi szerint a legyőzendő ellenfél stabilizálja helyzetét és minden fronton erősíti pozícióit, hadállásai mögött mélyen beásva magát, várja a számára egyre biztosabb győzelemmel kecsegtető végső ütközetet.
Kovács Gergely a Magyar Kétfarkú Kutyapárt elnöke se bírta némán Márki-Zay legújabb vérlázító kirohanását, Facebook posztban reagált Márki-Zay Péter Újévi köszöntőjére.
Az ellenzéki miniszterelnök-jelölt évköszöntő beszédében összegezte az elmúlt évet, szó volt a Fideszről, a koronavírusról és az ellenzéki összefogásról is. A köszöntőben volt egy rész, amire többen felkapták a fejüket, köztük Kovács Gergely is, az MKKP elnöke.
“Ha 2018-ban már több körzetet nyerhetett volna az ellenzék, ha összefog, ha 2018-ban már a listán legyőzte volna a Fideszt, ha összefog, akkor most miért kételkednek? Mitől lett volna több szavazója a Fidesznek most, mint volt 2018-ban? A covid miatt is megtizedelt időskorú magyar lakosság nagyobb része szavazott a Fideszre, de a fiatalok, akik minden eddiginél nagyobb számban jelentkeztek és csatlakoztak az előválasztás során már az ellenzékhez, ők messze nagy többségben kormánykritikusak” – mondta Márki-Zay Péter.
A fenti kijelentésre ezt írta Kovács Gergely a Facebook oldalán: “Már fél napja 2022 van, kellett is gyorsan egy parasztság”.
Lázár János már korábban megmondta: „Ha Márki-Zay a jelölt, akkor Orbán Viktor nyer.” Hatalmas a felelősség a hat párt vezetőin, most cserélnek „kapitányt”, vagy 2026-ban…