Szinte zártkörben tartott kampánynyitónak is tekinthető megmozdulást a dunakeszi ellenzék egy része. A helyi médium beszámolója – és Tonzor Péter Facebook oldala – szerint mindösszesen kb. 25-en vettek részt azon a tüntetésen, amely 2300 háztartást és közel 5000 embert kívánt képviselni. Rossz előjel ez, hiszen a Barátság úti lakótelep az ellenzék számára eddig erős körzetnek számított.
A megmozdulás pikantériája, hogy a beszámolók szerint azon közösen vett részt Varga Zoltán Péter és Jakab Péter, a Jobbik volt elnöke. Jakab Péter ellen még Varga Zoltán Péter indított etikai eljárást a Jobbikon belül. Jakab Péter nem sokkal később kilépett a Jobbikból és új pártot alapított.
Jakab Péternek azzal a siófoki Potocskáné Kőrösi Anitával volt konfliktusa, aki országgyűlési képviselőként havi 285 ezer forint közpénzből finanszíroztatta a Jobbik dunakeszi irodájának bérleti költségét. Talán ennek is köszönhető, hogy Varga Zoltán Péter Potocskáné mellett lépett fel és indított etikai eljárást Jakab Péter ellen.
Vajon a tegnap esti dunakeszi megmozdulás sikertelensége válthatta ki Jakab Péter mai kifakadását? A Jobbik volt elnöke ma reggel kollektíven szólta le az egész magyar ellenzéket.
A Dunakeszi Post tüntetésen készült videóját az alábbi linken tekinthetik meg: