A Dunakeszi és Göd által alkotott kistérség politikai ereje már eddig is jelentős erőt képviselt. A Dióssi Csaba vezette Dunakeszi fejlődése szinte példa nélküli országban, de Kammerer Zoltán irányításával immár Göd is növekvő pályára állt, a korábbi évek mélyrepülése után.
A térség politikai erejét jól mutatja, hogy két jelenlegi miniszter is ide kötődik. Szijjártó Péter nem csak külügyminiszter de dunakeszi lakos is, míg Tuzson Bence igazságügyi miniszter a térség országgyűlési képviselője is egyben. Nem csak a kormánypártoknak, de a mostani ellenzéknek is magas rangú politikusai vannak, hiszen Rónai Sándor a DK európai parlamenti képviselője. Hozzájuk csatlakozhat a jövőre, Gödről, Vajda Viktória, aki ugyan nem befutó, de bejutásra esélyes helyen szerepel a Momentum Mozgalom jövő évi EP listáján.
Kevés térség rendelkezett és rendelkezik ilyen magas politikai kapcsolati tőkével, egy biztos Dunakeszi és Göd csak nyerhet, ha az elnyert felhatalmazást mindenki a fejlődés érdekében kamatoztatja.