Négy hónappal a Momentum Mozgalom után Gyurcsány Ferenc pártja, a Demokratikus Koalíció is bejelentette saját polgármesterjelöltjét Dunakeszin.
Tonzor Pétert Kálmán Olga, a DK elnökségi tagja mutatta be a párt hétvégi rendezvényén.

Tonzor Péter 58 éves, nős, két felnőtt gyermeke van. Szegény körülmények közül, egy román határ menti kis faluból küzdötte fel magát egy befektetési vállalat vezetőjévé. 36 éve él Dunakeszin. A Demokratikus Koalíció választókerületi elnöke. Tavaly a DK országgyűlési képviselőjelöltje volt az előválasztáson, ahol aztán a budapesti Dorosz Dávid több, a háttérben kötött pártalkuknak köszönhetően végül legyőzte őt.

A 2022-es megsemmisítő ellenzéki vereség után, vajon jövőre ismét összefogva indulnak a pártok, vagy a két legnagyobb ellenzéki párt, a DK és a Momentum ezúttal külön-külön méretteti meg magát?
Érdekes és kiemelt szerepe lehet az ellenzék helyi vezetőjének tartott Varga Zoltán Péternek és a Jobbiknak. Vajon saját jelöltjük lesz nekik is, vagy a két, már megismert jelölt közül támogatnak valakit?