Tegnap Szilágyi László jelölőszervezete, a Kapu CIKK Egyesület saját székhelyére szervezett polgármesterjelölti „vitán” kizárólag Szilágyi László vett részt. Rataj András bár ott volt, de nem kívánt részt venni a CIKK által szervezett vitán, úgy, hogy nincs ott minden jelölt. Előzetesen 15 vendégben maximálták a résztvevők számát, de csak hét embert érdekelt az esemény.
A „vita” során azt állította Szilágyi László, hogy a Samsung nem volt hajlandó eljönni a gödi városházára Balogh Csaba polgármestersége alatt. Azt nem tudjuk, hogy a Samsung vezetése volt-e a városházán, az viszont biztos, hogy Balogh Csaba járt a Samsungban és találkozott a cég vezetésével, ahogy az is biztos, hogy a legmagasabb szinteken képviseltette magát Dél-Korea Gödön, hiszen a dél-koreai nagykövet járt a Városházán és tárgyalt Balogh Csabával.
Azt is állította Szilágyi László, hogy Pest megye közgyűlésének elnöke sem volt hajlandó eljönni Gödre és tárgyalni Balogh Csabával. Szilágyi ezen állítása egyszerűen nem volt igaz, hiszen Szabó István járt Gödön és egyeztett Balogh Csabával.
Az külön érdekes volt, hogy a „vitát” levezető újságíró többször idézett Balogh Csaba lemondó nyilatkozatából, de a volt polgármester Szilágyi Lászlóra vonatkozó kijelentéseit nem hozta fel. Pedig Baloghnak meg volt a véleménye nem csak saját helyetteséről, de arról az alapítványról is, amit Szilágyi pozitív példaként emlegetett:
„Már évek óta nem reménykedem abban, hogy megkerülhetetlen akadályt jelenthetek a gödi korrupciós ármánykodóknak. Azt viszont látom, hogy meg tudom nehezíteni a dolgukat. De ez nem jelenti azt, hogy ne éreztem volna fizikai fájdalmat, amikor alá kellett írnom Szilágyi László alpolgármesteri kinevezését, egy újabb ingyenélő politikai tanácsadó szerződését, vagy pont, hogy elutasítanom egy támogatásra méltó szervezet kezdeményezését testületi támogatás hiányában. Folyamatosan forgott a gyomrom, ha arra gondoltam, hogy lebuktathatatlan pénzégetőként üzemel a városi közalapítvány és a Szolgáltató Kft is.”
Rataj András programbemutatójára kedden kerül majd sor a Nyaralóházak színháztermében 18:30-tól. https://www.facebook.com/events/3444929442446734?ref=newsfeed
borítókép forrása: Gödi Civil Kurázsi és Kontroll FB csoportja