Pár hete, a kampány elején feltettük azt a kérdést, hogy vajon hány DK-s látható Szilágyi kampánycsapatának 22 fős csapatában. 2-3 hivatalosan elérhető DK-s fotót megnézve elmondhatjuk, hogy biztosan 14-en kötődnek Gyurcsány Ferenc pártjához, és persze maga Szilágyi is, aki szintén rendszeresen vendége a DK-nak Gyurcsány Ferenc látogatásaikor.
A KAPU CIKK Egyesület és Szilágyi László között kötött megállapodás első pontjában a következő fontos kérdés merült fel: „Annak ismeretében, hogy egyesületünkben pártpolitikai elkötelezett nem szerezhet tagságot kéri-e a felvételét a Kapu CIKK Egyesületbe? Válasz: igen”
A 3 nappal később készült csapatfotón látható személyek minimum kétharmada a DK tagja, vagy vállalt szimpatizánsa. A képen szereplők jó része feltűnik azokon a DK-s pártrendezvényeken is, ahová maga Szilágyi László is sűrűn ellátogat.
Vajon mi az a határ, ami még nem jelent pártpolitikai elkötelezettséget a CIKK szerint? A jelenlévők biztos kétharmada még nem pártelkötelezettség, akkor mi? A 22 főből biztos 14 DK-s még nem pártelkötelezettség?
Az külön érdekes, hogy a DK-s csapattal a háta mögött Szilágyi László képes volt ezt írni a kép alatti kommentben:
„Köszönöm a jelölést és támogatást! Szerintem itt az idő, hogy Gödért pártpolitika mentesen dolgozzon a képviselő testület.”
Gyurcsány Ferenccel bográcsozni, mennyire pártpolitika mentes?
Szilágyi kampányát eddigi is főleg a DK csinálta, olvasónktól kapott képeken látszik, hogy igen magas szinten történik a gödi kampány vezénylése Gyurcsányéknál. Úgy tűnik, Tonzor Péter a Demokratikus Koalíció választókerületi elnöke kezében tartja az irányítást. Tonzor számtalan alkalommal kampányolt már Gödön. Olvasónktól kapott képek alapján ő maga segített felhelyezni Szilágyi plakátjait.
Vajon még ez is belefér a pártpolitika mentességbe a CIKK egyesületnél, hogy a Parlament legnagyobb ellenzéki frakcióját bíró párt helyi elnöke többet kapmányol Szilágyival, mint a CIKK elnöke?
Tonzor Péter időközben feltűnt abban a cikkben is, ami Szilágyi László egy olyan tetoválását vizsgálja, ami hasonlít egy fassiszta jelképre. Szilágyi László állítása szerint ez a jelkép nagy jelentősséggel bír a számára, mivel korábban egy római kori hagyományőrző egyesületnek volt a tagja.