Dunakeszi és fóti DK-sok hada Szilágyi csapatában?

Szilágyi László bemutatta kampánycsapatát.

 

A gödi Don Papa pizzériában múlt péntek este készült képen a korosztályi összetételt látva egyértelmű lehet, hogy Gyurcsány Ferenc pártjának, a Demokratikus Koalíciónak tagjai és szimpatizánsai alkotják Szilágyi kampánycsapatának gerincét.

A képről információink szerint több ellenzéki párt helyi vezetője lemaradt, akik szintén jelen voltak a rendezvényen.  A csoportképen szerepel például az a Gyöngyössy Kálmán is, aki Rónai Sándornak, a DK elnökségi tagjának és EP képviselőjének magyarországi asszisztense.

Vajon a Szilágyit indító, és innentől kezdve a civil törvény alapján közvetlen politikai tevékenységet folytató Kapu Civil Kurázsi és Kontroll Egyesület tisztában van azzal, hogy a Demokratikus Koalíció szerepe ilyen nagy Szilágyi László kampányában?
Azzal tisztában vannak, hogy a DK-hoz köthető dunakeszis és fóti csapattagokkal együtt Szilágyi László is fellelhető olyan DK-s rendezvényeken, ahol Gyurcsány Ferenc is felbukkan?
Hány, a Demokratikus Koalícióhoz köthető személy szerepel a fotón? 
A) kevesebb, mint 5
B) 5 és 10 között
C) több, mint 10
Vajon több Dk-s van a képen, mint gödi?
A megoldásokat fotókkal igazolva bemutatjuk egy következő posztban.

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük