Az Alkotmány utca felújításáról még a Markó József vezette önkormányzat döntött 2019, április 25-én. Ekkor határozták meg azokat az utcákat, amelyeknek felújítása két ütemben került betervezésre.
Ezután 2021-ben a veszélyhelyzet alatt Balogh Csaba polgármester a képviselő-testület nevében két alkalommal döntött az Alkotmány utca felújításának pályázati úton történő megvalósításáról.
2021. márciusától kezdve a képviselő-testület elé határozathozatal miatt tudomásunk szerint nem került vissza az Alkotmány utca kérdése, az elérhető információk szerint még a tervekről sem döntött a képviselő-testület, sőt még tulajdonosi hozzájárulásról sem találtunk elérhető információt.
Sajnos a veszélyhelyzet alatt hozott polgármesteri döntések anyagai nem elérhetőek, vagy csak nagyon korlátozott minőségben.
Információink szerint azonban az ismert műszaki tartalomban nem volt szó a fák kivágásáról, sőt azokhoz kötötték az útpálya határát. A fákat, mint támpontokat tartalmazta a műszaki tartalom. Az út szélességét pedig 5,5 méterben határozták meg.