Dr. Lepp-Gazdag József a Gödi Civil Kurázsi és Kontroll csoportban osztotta meg írását.
A zaklatottra sikeredett gödi önkormányzati ciklus első másfél évében mi, CIKK-es civilek sorra, ismételten hívtuk egyeztetésre, együttgondolkodásra polgármesterünket, tisztségviselőinket. A megtisztelő látogatások létrejöttek, de jobbító szándékú észrevételeink, kéréseink sajnos, süket fülekre találtak. Ahogy az előző önkormányzati ciklusban, úgy most is „nekem a kérés nagy szégyen” érzéssel nyugtáztam a város első emberének elutasítását, a gödi egészségügy jobbítását, megújításának lehetőségét célzó és a helyi önkormányzat felelősségét firtató felajánlásaimra, javaslataimra. Nem adtuk fel! Egy lakossági fórumon a Pest Megyei Főjegyző Úrnak átadott levélben tettünk átfogó javaslatot a város és Pest Megye viszonyának rendezésére (a levelet Fb. oldalunkon közzétettük „Nem mondhattuk el senkinek, elmondjuk hát mindenkinek” címmel). Nem kis meglepetésünkre, Dr. Szabó István Pest Megye Közgyűlésének Elnöke befogadta javaslatainkat és tárgyalásra hívott bennünket, majd személyesen is megtisztelte székhelyünket. Személyében egy korrekt, segítőkész megyei vezetőt ismertünk meg, aki az általunk felvetett, gödi civil önszerveződés, kiemelten az egészségügy megújítási folyamatát azonnal felkarolta és tartósan támogatandónak ítélte meg. A részeredmény: 2022. február 17-én kelt levelében, Elnök Úr a gödi egészségügy fejlesztésére megítélt, jelentős megyei támogatásról tájékoztatta közösségünket, melyet mi tisztelettel megköszöntünk a gödi egészségügyiek és betegeink nevében. „Mert mindaz, aki kér, kap, aki keres, talál, és aki zörget, annak megnyittatik. Melyik apa az közületek, aki fiának kígyót ad, amikor az halat kér tőle, vagy amikor tojást kér, skorpiót ad neki?” (Lukács Ev.11:10-11)
Tegyünk többet egymásért! Tegyünk meg mindent Gödért!
Korábban Tuzson Bence, a térség országgyűlési képviselője is beszámolt az elnyert támogatásról:
Támogatjuk az egészségügyi ellátások bővítését Gödön! Közel 40 millió forintos támogatást nyert a Gödi Egészségügyi Alapellátása Konzorcium… Az egészségügyi szolgáltatót Göd városában dolgozó 12 háziorvos, gyerekorvos és fogorvos hozta létre az egészségügyi alapellátási feladatok összehangolt, emelt szintű ellátása érdekében. Az elnyert összegből prevenciós, életmód-terápiás rendelés és késleltetett sürgősségi UH vizsgálat bevezetését, illetve a vérvételi lehetőség kiterjesztését tervezik.
Szerkesztőségünkhöz eljutott információnk szerint nem csak az egészségügyi dolgozókat hagyta cserben a momentumos vezetés, de a közalkalmazotti béremeléssel sem volt minden rendben. Információink szerint alig emelkedtek a kézhez kapott közalkalmazotti keresetek az elmúlt két évben Gödön.
Balogh Csaba polgármester saját illetményének emelése időközben természetesen akadályok nélkül megvalósult, annak ellenére, hogy több ellenzéki polgármester visszautasította a fizetésemelését. Érdekes, hogy a máskor nagyon ellenzéki Balogh simán elfogadta a kormánypárti döntést a tiszteletdíjának emeléséről.
Balogh Csaba korábbi alapilletménye havi bruttó 698 ezer forint volt, ez emelkedett 975 ezer bruttóra. A közalkamazottak is 40%-os béremelést remélhetnek?