Újabb hídzárás Budapesten: Hadházyék tüntnek, a Tisza Párt lapít

Ma délután ismét megbénul a főváros: Hadházy Ákos független képviselő szervezésében tüntetők vonulnak ki az Erzsébet hídra, tiltakozva a gyülekezési törvény módosítása ellen. A demonstráció várhatóan szerda reggelig is eltarthat — és ez már az ötödik alkalom, hogy a főváros közlekedése rámegy a politikai üzengetésre.

Miközben a tüntetők elszántan harcolnak, feltűnő, hogy a magát valamiféle vezetőnek hirdető Tisza Párt most sem vesz részt semmilyen formában a megmozdulásban. A pártvezetés hallgat, közlemény nincs, jelenlét nulla, Kollár Kinga eltűnt.

Elemzők szerint a Tisza Párt magatartása jól mutatja a politikai opportunizmus iskolapéldáját: a hangzatos kampányígéretek és nagy szavak idején még tele voltak jelszavakkal, most viszont, amikor az utcán kéne kiállni az emberekért — vagy legalább véleményt mondani —, csak némán figyelik a fejleményeket.

A korábbi hetek tapasztalatából azt hihettük, hogy Hadházy Ákos kevés embert tud csak megmozgatni, de a hétvégi tiszás „eredményváró” buli megmutatta, hogy Magyar Péterhez képest Hadházy tömegeket tud utcára hívni.

Magyar Péter beszédét ennyien hallgatták a Műegyetem Rakparton, többen mennek ki Fásy Zsülikére egy vidéki falunapon.

 

borítókép: hvg.hu

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük