A nagy hídharc és a sátras magány – ellenzéki akciók 2025 tavaszán

Ismét „forradalmi hangulat” lengte be a fővárost, Hadházy Ákos a Momentummal immár negyedszer is nekiindult a legendássá váló „hídfoglalásnak”. A résztvevők száma azonban inkább csökkent, mint nő. A tüntetésen megjelentek az ellenzéki pártok politikusai és szimpatizánsaik is. Ott voltak a DK-sok, az MSZP-sek és a Nép Pártjának szavazói is.

Hadházy Ákosék 24 órára akarták megbénítani a fővárost, de a hatóságtól kapott engedély végéig sem tudták fenntartani az érdeklődést, nemhogy egy teljes napig. Egy fiatalokból álló pár száz fős csapat a momentumosok vezetésével ismét hídfogalalásba kezdett. Valószínűleg a csökkenő létszám és a rendőrség felkészültsége is közrejátszott abban, hogy tegnap már nem nagyon jártak sikerrel.

forrás: Momentum Mozgalom FB

A Másik Front: Sátrak és a Nagy Semmi

Miközben a hídharcos valódi ellenzék újabb szeletet próbál leharapni a figyelemből, a Tisza párt is rendületlenül teszi a dolgát – a semmi közepén. A „párt” „aktivistái” országos adatbázisgyűjtő kampányt folytatnak, amely során nagyságrendileg olyan rendkívül fontos kérdésekre keresnek válaszokat, mint például: „Szeretné-e, hogy a jövő szebb legyen, mint a múlt?”.

A tiszás sátrak sok-sok településen ott állnak. Vagyis inkább ülnek. Üresen. A helyszíni riportok szerint a legtöbb sátorban egy-két aktivista üldögél, és passziánszozik, miközben türelmesen várja az érdeklődőket. Legszebb talán az volt, mikor annak cáfolatára, hogy Vácott is kevesen vannak a tiszás pultoknál egy kaposvári fotót tettek be bizonyítékként.

A tiszások jól láthatóan kimaradnak a politikai folyamatokból, egyedül a fővárosi pozíciókért szállnak harcba. A Tisza nincs ott a szavazólapokon, mivel választáson egyáltalán nem indulnak, nincsenek ott és nem támogatják az ellenzéki pártok kormánykritikus akcióit sem. Nem szólalnak meg országos ügyekben. A párt elnökét hurcolják körbe az országban, hogy elmondja újra és újra ugyanazt a szöveget pár száz érdeklődőnek.

Magyar Péter Debrecenben kb. 800-1000 ember előtt.

 

Az ellenzéki térfél tehát továbbra is él és mozog – bár inkább a saját árnyékában. Egyik oldalon a hídfoglalók, akikből lassan már csak híd marad, a másikon a sátrasok, akikből leginkább csak a sátor látható. Egy biztos: az ellenzéki választók egyre nehezebben találják meg a lelkesedést – de legalább még keresik.

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük