Tegnap tartották azt az időközi választást, amit Varju László lemondása miatt kellett megtartani Budapest 11. sz OEVK-ban. Varjut korábban több ügyben, köztük választás rendjének megzavarásáért, azaz választási csalásért jogerősen elítélték.
Az időközin három parlamenti párt indult: a Fidesz-KDNP, a DK és a Mi Hazánk. A megszűnés felé süllyedő és az egyszemélyes pártok el sem mertek indulni. Az MKKP legalább érdemi magyarázatot adott arra, hogy miért nem indulnak.
A verseny két szereplősre szűkült. A DK részéről az elítélt Varju indult újra, míg a Fidesz-KDNP Renge Zsolttal szállt harcba.
A szavazást végül Varju László nyerte 51,92%-kal. Renge Zsolt 33,9%-t szerzett. Míg a Mi Hazánk jelöltje is átlépte az 5%-os küszöböt.
De ki is nyert Újpesten valójában?
Ha a puszta számokat nézzük, akkor Varju László és a Demokratikus Koalíció, ha mélyebbre ásunk, akkor már nem ennyire egyszerű a képlet.
Nézzük meg a korábbi választási eredményeket.
Láthatjuk, hogy 2014 óta stagnál a pártok támogatottsága. Az ellenzék folyamatosan hozza az 50% körüli eredményeket. Az is látszik, hogy a Fidesz-KDNP is stabil támogatottsággal bír, folyamatosan 32-33% körül szerez. A 2022-es országgyűlési választások magas részvétele kedvezett a kormánypártoknak, közel 40%-ra sikerült feltornázni a támogatottságukat, miközben az ellenzék akkor sem tudott 50% fölé erősödni.
A tegnapi eredmények jól mutatják, hogy – hiába próbáljak elhitetni egyes médiumok és közvéleménykutatók – nincs átrendeződés a pártok támogatottságában. A legújabb párt egy éves tündöklése alatt nem bővült az ellenzéki szavazók tábora és nem csökkent a Fidesz-KDNP támogatottsága sem.
Egy évvel a 2026-os országgyűlési választások előtt bebizonyosodott, hogy a DK egyedül is képes mandátumot nyerni, nincs szüksége a mikro és az egy személyes pártvállalkozások támogatására. Gyurcsányék a pápai győzelem után, a fővárosban is sikerrel vettek egy választást.
A tegnapi valódi közvéleménykutatás alapján kijelenthető, hogy a 2022-es pártreferenciák ma is aktuálisak.