Novák Katalin az új államfő – sosem volt még ilyen fiatal elnöke hazánknak

Novák Katalin a rendszerváltás utáni Magyarország első női államfője, aki az eddigi legfiatalabb köztársasági elnök is egyben, ugyanis mindössze 44 évesen lett a legmagasabb magyar közjogi méltóság. Karrierje villámgyorsan ívelt felfelé: alig, hogy 2020 őszén kinevezték családokért felelős tárca nélküli miniszterré, másfél évvel később már ő Magyarország új, frissen megválasztott köztársasági elnöke.

A négy idegen (angol, német, francia, spanyol) nyelven beszélő, jogász és közgazdász végzettségű Novák Katalin kezdetben főként külügyi vonalon építette a karrierjét: bejárta az akkor még csak Külügyminisztérium különböző főosztályait, majd 2010-től miniszteri tanácsadó lett a tárcavezető kabinetjében.

A szegedi értelmiségi, jogász-orvos családból származó református Novák Katalin három gyermeke is ebben a külügyes időszakban született: Ádám 2004-ben, Tamás 2006-ban, Kata pedig 2008-ban. Volt emmis – akárcsak egykori külügyes – kollégái kizárólag elismerően nyilatkoztak róla: dicsérték Novák Katalin intellektusát, felkészültségét, munkabírását, remek diplomáciai érzékét és nem utolsósorban kedves személyiségét.

 

forrás: index.hu

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük