Balogh Csaba „1” komoly harcot vív Balogh Csaba „2”-vel?

Korábban is számos ráutaló jel mutatkozott arra, hogy Balogh Csaba többed magával vezeti Göd városát.   Az elmúlt időszakban azonban ennek már írásos nyomai is vannak. Mindenki előtt ismert, hogy a bíróság hatrendbeli joggal való visszaélés miatt elmarasztalta  Balogh Csabát – ez már alapból elégséges indok lenne mind a lemondásra, mind a méltatlansági eljárás megindítására….

Részletek

Húsvéti körkép

A húsvét a tavaszi időszak legfontosabb ünnepe. Számos vallási és néphagyomány keveredik ezeken a jeles napokon, de mi is a húsvét, mik a gyökerei és egyáltalán mit is ünneplünk ekkor? Ez a cikk egy kis áttekintés nyújt a húsvét ünnepének megszületéséhez. A húsvét szó, teljesen profán módon arra utal, hogy a nagyböjti időszak után, ami…

Részletek

„Ismét odaszartál az ablakom alá, aztán bekopogtattál wc papírért, Józsi!”

Balogh Csaba a fenti mondatot vetette oda Markó Józsefnek. A volt polgármester erre egyszerűen „primitív kis bunkónak” nevezte Baloghot. Ismét testületi ülést tartott Göd díszes kompániája. Tegnap éppen a márciusi rendes ülést pótolták, sikerült az eddigi teljesítményt is messze alulmúlniuk. Már csak az mentheti meg Gödöt, ha feloszlatja magát a testület és új választást írnak…

Részletek

Kammerer Zoltán Tuzson Bencével ünnepelt

Interjút adott Göd díszpolgára a háromszoros olimpia bajnok Kammerer Zoltán Csisztu Zsuzsának, ebből szemezgettünk.   Hogy látod, mi történt a múlt hétvégén a választáson? Sportnyelven szólva papírforma eredmény született, én egyáltalán nem lepődtem meg a Fidesz győzelmén, nagyarányú fölényre számítottam, de az ellenzék szempontjából ilyen megsemmisítőre még én sem. Érdekes egyébként, hogy ilyenkor, a választások idején, négyévente…

Részletek

Harmadik alpolgármester is lehet Gödön?

A csőd felé robogó településen egy harmadik alpolgármesterre is javaslatot tehet a hatalmához foggal-körömmel ragaszkodó Balogh Csaba.   Az előterjesztésében azt még titkolja Balogh, hogy kit is szeretne harmadik alpolgármesternek – a nagy átláthatósági harcos… Vajon a korábban jogellenesen odarakott harcostársak közül valakit? Andrejka Zombort, vagy Hlavács Juditot? Netán kedves feleségét, aki a hatalmas ellenzéki…

Részletek

Dorosz Dávidot az ellenzéki szavazók se akarták Dunakeszin

A vasárnapi választásokon Dunakeszi azon kevés települések közé tartozott, ahol az ellenzéki lista megelőzte a Fidesz-KDNP listáját, összesen 42 ilyen település volt a 3000-ből. Ellenzéki összefogás 10429 Fidesz-KDNP 10238 Az ellenzéki lista többségének ellenére Dorosz Dávid simán kikapott Tuzson Bencétől Dunakeszin is. Látszik, hogy egy jó jelölt és egy rossz jelölt között mekkora különbség lehet….

Részletek

Közel 10%-t bukott az ellenzék 2019 óta Gödön

2022. április 3-án nem csak az országgyűlési választásokról és a népszavazásról dönthettek a gödiek, de értékelték az elmúlt két és fél év városvezetését is. Ha most lennének önkormányzati választások, akkor nagy valószínűséggel mind a polgármestert, mind a körzetes képviselőket a Fidesz-KDNP adná. Tuzson Bence és a Fidesz-KDNP nyerte a választást Gödön is. Egy markáns ellenzéki…

Részletek

Tuzson Bence és a Fidesz-KDNP nyerte a választást

Lezajlott a 2022. évi országgyűlési választás. Pest megye 5. sz. OEVK-ban Tuzson Bence a szavazatok 46,8%-vak magabiztosan győzőtt, 99%-os feldolgozottság mellett. Második lett Dorosz Dávid a szavazatok 41,47%-al. Az új Parlamentben a Fidesz-KDNP-nek ismét 2/3-ados többsége lesz 135 képviselővel. 2 fővel tudták növelni a frakciójukat. Az ellenzéknek 56, míg a Parlamentbe jutott Mi Hazánk mozgalomnak…

Részletek

Újra megmozdult Dunakeszi

Ma tartották a 8. Futakeszit a Dunakeszi Repülőtéren. A nem túl kedvező időjárás ellenére nagyon sokan eljöttek és megmérettették magukat valamelyik rövidebb vagy hosszabb távon. A sportegyesületeken kívül az iskolák is külön csapatokkal vettek részt. Számos civil résztvevő mellett a térség vállalkozói, cégei és a térségben jelenleg is aktív politikusok is részt vettek. Az indulók…

Részletek

2019-ben még az ellenzéki összefogás ellen indult – Merkwart Krisztián, Dorosz fóti embere

Érdekes támogatója akadt Dorosz Dávidnak Fóton is. Merkwart Krisztián ma Dorosz legnagyobb fóti támogatója, még közös kampány videójuk is van. Érdekes ez a pálfordulás, hiszen 2019-ben még Merkwart volt az, aki a Fidesznek kedvezve ráindult a közös ellenzéki polgármester-jelöltre, Kohut Ákosra Fóton, ezzel hozzásegítve a Fideszt, hogy megőrízze a fóti polgármesterséget. Dr. Vass György nem…

Részletek