Miközben az ellenzéki oldalon új messiásként ünnepelt Magyar Péter hónapokon keresztül az elszámoltatás és a politikai bátorság hangján beszélt, most, amikor valódi döntési helyzetbe került, inkább „hirtelen” Olaszországba utazik, mintsem állást foglaljon. A baloldal aktuális vezéralakja elhallgat, elhajol és félrenéz – épp akkor, amikor a támogatói egy része azt várná tőle, hogy vállalja a nyílt színvallást az LMBTQ jogok és a Pride mellett.
A baloldali nyilvánosság már nem is titkolja csalódottságát. Egyikük, Pottyondy Edina például egyenesen azzal vádolja Magyar Pétert, hogy gyávaságával a kormány gyűlöletkampányát segíti. Schilling Árpád színházi rendező pedig azt követeli, hogy Magyar sétáljon együtt a Pride felvonulóival, ezzel is jelezve elkötelezettségét a baloldali liberális értékek mellett. Csakhogy Magyar Péter – vélhetően nem véletlenül – rendre kihátrál az ilyen elvárások mögül.
A valódi ellenzék tavasszal folyamatos tiltakozásokat, hídfoglalásokat és rendőrségi konfrontációkat élt állt –, Magyar Péter nem, hogy nem támogatja őket, de még a részvételt is megtagadja. Helyette Gyurcsányt emlegeti és óbaloldalazik. A Budapest Pride ügyét pedig szó szerint meg sem nevezi: sem az LMBTQ, sem a homoszexuális szavak nem hangzanak el tőle. Ez nem bátorság, hanem politikai számítás.
Ez a magatartás – minél több szavazót összegyűjteni minél több oldalról – már egy professzionálisnak felvázolt politikus sajátja. Csakhogy amit Magyar Péter megmenthet a jobboldalon, feszültséget, értetlenséget válthat ki a szavazótábora liberálisabb, fiatalosabb részén.
Az elkötelezett ellenzéki szavazók egy része ugyanis azt várja Magyar Pétertől, hogy ebben az ügyben is szálljon szembe a Fidesszel. Ha ezt nem teszi meg, akkor majd a többi, valódi ellenzéki párt megteszi helyette.
Az igazi kérdés azonban nem az, hogy Magyar Péter mit nem mond ki. Hanem az, hogy mit üzen ezzel saját tábora egyre frusztráltabb részének? Mi történik akkor, ha a jobbról érkező szavazók után futva elveszíti a balról érkezőket is? Mert most pontosan ez történik: miközben korábbi támogatóinak egy része számonkéri, ő egyre inkább elfordul a „liberálisabb” ügyektől és ezt már Bódis Krisztával sem lehet leplezni. Az egykor még „bátor rendszerváltónak” látszó politikus így válik egyre inkább cinikus hatalomtechnikus figurává.
Nem csoda, hogy az ellenzéki politikusok is érezhető dühvel reagálnak: Bedő Dávid (Momentum) egyenesen a karhatalmi erőszak lehetőségéről beszél, és azt kérdezi, hogy meddig hallgassanak még.
Magyar Péter valóban változást hoz – de nem a politikai rendszerben, hanem a baloldal háza táján. Ott is egyre világosabbá válik: egy új arc nem hoz új politikát, mögötte zavaros, ellentmondásos, gyakran képmutató, sőt fasiszta világ húzódik meg. És miközben az ellenzék megint egy Pride köré szerveződő tüntetéssorozattal próbálja fenntartani a figyelmet, a választók egyre inkább ráéreznek arra, hogy az ilyen akciókból történő Magyar-féle kihátrálás vállalhatatlan. A Tisza hanyatlását nem nehéz érzékelni, Magyar Péter utolsó nyilvános szereplésén 300-an voltak. Felkészül a Kossuth teret teljesen megtöltő Puzsér Róbert vezette Polgári Ellenállás?
