Holnap hivatalosan is véget ér a 2024/2025-ös tanév. A gyerekek reggel még felveszik a hátukra az iskolatáskát (amiben már csak egy fél müzliszelet és egy ottfelejtett szülői igazolás lapul), majd délben boldogan dobják a levegőbe – ha nem is a sapkájukat, de legalább a füzetüket. Megkezdődik a nyári szünet. A vakáció. A szabadság. Az öröm.
Legalábbis a gyerekeknek.
A szülők eközben…
…elkezdenek számolni. Nem forintokat – azt már megszokták, hogy a nyár kis túlzással felér egy kisebb költségvetésű lakásfelújítással –, hanem heteket, napokat, órákat. Hogy hány munkanap, hány tábor, hány nagyszülő érhető el még „bevetésre”, és hány rajzfilmet lehet megnézni anélkül, hogy a tévéből füst szállna fel.
Az első hét még romantikus: fagyizás, strand, késői kelés, „ma nem kell tanulni!” örömsikoly. A második héttől már gyanúsan gyakran hangzik el a kérdés: „Mit csináljunk maaaaa?” A harmadik héttől a szülők gyakran úgy ébrednek, mint egy gerillaakció közepén: „Melyik gyerek hol van ma? Ki viszi? Ki hozza? Van uzsonna?”
Táborozási túlélőkalauz
Egy átlagos nyár minimum 3 tábort, 2 nagymamát, 4 különböző naptáralkalmazást és minimum egy „Bocsi, elfelejtettük, hogy ma kirándulás van és kellett volna gumicsizma is” típusú krízist tartalmaz.
És akkor ott a nyaralás is.
Mert ugye „együtt lenni, pihenni a családdal” még mindig jól hangzik, egészen addig, amíg rá nem jössz, hogy az utazás egy szimpla logisztikai katasztrófa: egy hónap szervezés, két nap pakolás, egy gyerek hiszti, egy szúnyogcsípés, három elveszett plüss és a kérdés, amit minden szülő legalább százszor hall: „Mikor érünk már odaaaa?”
A gyerekek viszont boldogok.
És végül is ez a lényeg. Ha ők nevetnek, pancsolnak, játszanak, meséket néznek és jégkrémet esznek reggelire (titokban, a kanapé mögött), akkor valamit jól csináltunk.
Még ha közben a szülő csak augusztus 31-én estére mer először igazán leülni egyedül, csendben, egy hideg limonádéval – és számol vissza boldogan: „holnap újra iskola!”
Szép nyarat mindenkinek!
