Február utolsó napján elfogadták Pest Vármegye 2025-ös költségvetését, amely jelentősen kisebb lett az előző években megszokottnál. Ennek egyik fő oka, hogy a Samsung iparűzési adója visszakerült Gödhöz, ami jelentős bevételkiesést jelent a vármegye számára.
Az adóemelés ára
2024 őszén a Pest Vármegyei ellenzéki többség, momentumos javaslatra, duplájára emelte a Samsung adóját. Az ellenzéknek okozott adóemelési öröm azonban nem tartott sokáig, hiszen Kammerer Zoltán lobbitevékenységének eredményeként a kormány megszüntette a gödi kiemelt gazdasági övezetet (KGÖ), így a Samsung adója ismét Göd városát gazdagíthatja.
Cseresznyés Csilla, a Momentum politikusa szerint a vármegyei adóemelésnek is szerepe lehetett a kormány döntésében.
Nem ez az első alkalom, hogy a Momentum ilyen helyzetbe kerül. 2020-ban a momentumos vezetés alatt Göd elvesztette a Samsung-ot, most pedig Pest Vármegye járt ugyanígy.
Politikai harc a költségvetés elfogadásánál
A Momentum és a DK újabb csatája robbant ki a közgyűlésben, miután a vármegye elvesztette bevételeinek nagy részét. A Momentum nemmel szavazott a költségvetésre, amit a DK, a Mi Hazánk és a Fidesz képviselői elfogadtak.
A Momentum közleményében bírálta a DK és a Mi Hazánk lépését, hangsúlyozva, hogy javasolták a megyei alelnökök számának csökkentését a költségek mérséklése érdekében, de ezt a Fidesz nem volt hajlandó figyelembe venni. A Momentum szerint a DK „puszira” szavazta meg a költségvetést, míg a Mi Hazánk kisebb módosító javaslatokat tett, és ezek elfogadása után igent mondott.
A DK ezzel szemben azt állította, hogy a kormánypárt az ellenzékkel pont a Momentum irodájában egyeztetve dolgozta ki a költségvetést, és annak elutasítása veszélybe sodorta volna a független és ellenzéki vezetésű települések fejlesztéseit. „Ebből épülhet Waldorf óvoda Fóton, szennyvízelvezetés Veresegyházon, útfelújítás Dunakeszin és véderdő Gödön” – áll a közleményükben.

A Mi Hazánk kompromisszuma
A Mi Hazánk Pest vármegyei frakciója azt közölte, hogy nemmel szavazott a fideszes vezetők fizetésemelésére, de a költségvetés elfogadását támogatta, mert sikerült elérniük több fontos fejlesztést. Ennek köszönhetően 100 millió forintból megvalósulhat a Délkelet-Pest vármegyei Állatvédelmi Központ, valamint forrásokhoz jut a szennyvíztelepek szabálytalanságainak feltárásával foglalkozó munkacsoport is.
Mi lesz a folytatás?
A Samsung-adó visszakerülése Gödhöz költségvetési nehézségeket okozhat Pest Vármegyében, miközben az ellenzék belső konfliktusai is tovább éleződnek. A Fidesz, a DK és a Mi Hazánk együttműködése a költségvetés elfogadásában további vitákat szülhet az ellenzéki oldalon, miközben a Momentum próbálja fenntartani az „igazi ellenzék” szerepét.
A történelem ismétli önmagát? A Momentum Gödön is nagyon hangos volt, aztán jogerős bírósági ítélet után hatrendbeli joggal való visszaélés miatt elmarasztalták a polgármesterüket.
Tonzor Péter a DK képviselője úgy fogalmazott a Momentumról, hogy „Talán azt remélik, hogy így könnyebb bebocsátást nyernek a Tisza mennyországba.”