Miközben az egész országot letarolta az elmúlt hónapok egyik legerősebb vihara, Magyar Péter, a Tisza Párt elnöke ismét bebizonyította, hogy a felelősség és a józan belátás hiányzik a politikai eszköztárából. Egy közösségi médiás posztban viccelődve nevezte „zápornak” azt az ítéletidőt, amely miatt a Budapest Liszt Ferenc Nemzetközi Repülőtér egyik terminálját ideiglenesen le kellett zárni.
A magamutogatásban verhetetlen politikus egy önfotóval kísért posztban kritizálta a reptér lezárását, figyelmen kívül hagyva azokat a tényeket, amelyek alapján a döntés az utasok biztonsága érdekében született. Magyar Péter – úgy tűnik – fontosabbnak tartotta a saját utazási kényelmét és a közösségi média lájkjait, mint több ezer ember testi épségét.

A vádaskodó posztra keményen reagált Lóga Máté, a Budapest Airport Zrt. igazgatósági elnöke:
„Rendkívül károsnak és felelőtlennek tartom, hogy a repülőteret és légiirányítást kioktató politikai nyilatkozatot mer megengedni magának olyan ember, aki nyilvánvalóan nem ért a légiirányításhoz.”
És valóban: az orkánerejű, óránként 120 kilométeres széllökéseket produkáló vihar nem csak a repülőtér működését akadályozta. Az egész országban komoly pusztítást végzett:
Balatonnál – idén először mértek 100 km/h fölötti szelet
Szegeden – egy egyetemi épület tetejét leszakította a szél
Sápon – ledőlt a református templom tornya
Országszerte – közel háromezer viharkárt számolt fel a katasztrófavédelem
Több vármegye – áramszünetek, közlekedési káosz, leégett épületek
És eközben Magyar Péter egy „záporra” panaszkodik, csak mert nem tudott időben Brüsszelbe repülni.
Öt perc alatt 20 fokot zuhant a hőmérséklet.
Magyar Péter végül – látszólag kényszerből – törölte a posztját. „Sokak kérésére és tanácsára” lépett vissza – tehát saját belátásból még csak ennyire sem volt képes.
Felmerül a kérdés:
Hány ember került volna veszélybe, ha Magyar Péterre hallgatva nem zárják le a repteret?
Hány dunakeszi, fóti vagy gödi lakos került volna életveszélybe, ha a több száz tonnás gépek a tegnapi viharban szállnak el a települések felett?
Mi lett volna, ha a légirányítás is úgy dönt, hogy inkább egy Tisza-párti poszt kedvéért áldozza fel az utasbiztonságot?