Betlehem, a júdeai hegyvidéken, 800 méterrel tengerszint felett fekszik, egy kb. 1000 méter hosszú és háromezer méter széles hegyháton, Jeruzsálemtől mintegy 8 kilométerre. A várost Kr.e. XIV. században említik először, amikor Jeruzsálem királya hűbérurának írt, és íjászokat kért segítségül bit ilu lachama, azaz Lachama istennő háza visszafoglalásához.
Lachama egy kánaáni termékenység istennő neve. Ebből a névből keletkezett végül a héber Bét-lechem név, melynek jelentése „a Kenyér Háza”. Betlehem Jézus korában sem volt ismeretlen, mivel termőföldje kedvező volt a gabona számára, ezért a sivataglakók kedvelt piacvárosa lehetett, élénk utasforgalommal.
„mert nem jutott nekik hely a szálláson”
Szálláson nyilván egy karavánszerájt kell érteni. Ezek a szerájok jelentős kereskedelmi útvonalak mentén találhatók, talán a mai motelekhez lehetne őket hasonlítani. A karavánszeráj egy nagy négyszögletes épület, az udvart övező tornácos rész az állatok lakhelye, az emeleti részen, kis kamrákban, az utasok pihentek. Ezekben a fogadókban szabályos piac üzem fejlődött ki, ezért rablók kedvelt célpontjai is voltak, sokszor a fogadós közreműködésével, akivel persze osztoztak a zsákmányon. Fennmaradt írások, említik, hogy Dél-Palesztinában volt egy fogadós, aki éjszaka azzal ébresztette fel vendégeit, hogy nyomban induljanak, mert véletlenül arra tart egy karaván, amihez csatlakozhatnak. A karaván azonban rablókból állt, akik kifosztották az utasokat, és a fogadóssal osztoztak.
„bepólyálta és jászolba fektette”
„…a városon kívül vót egy rongyos istálló, elhagyott. Oda szoktak utasok eső ellen s minden ellen bészállani, oda kellett elmenjenek, bészálljanak, senki el nem fogadta őket.” Így ír a Parasztbiblia Jézus születéséről. Miután Mária és József nem talált helyet a fogadóban, valami egyszerű helyen kellett éjszakázniuk. A szövegben nincs szó barlangról, valószínűbb, hogy szegény sorsú emberek egyszerű házában töltötték az éjszakát. Ezekben a házakban legtöbbször csak egy szobát lehetett találni, és azt is meg kellett osztani az állatokkal.
A szobában az istálló-rész kicsit alacsonyabban feküdt. Néhány lépcsőfok vezetett a szoba színpadszerű, emberlakta részéhez, itt aludtak, ettek, és ennek a közepén állt a tűzhely. A lépcső két oldalán a juhok és kecskék számára etetővályúk voltak.
Az újszülött gyermeket – hogy megeddzék – vízben megfürösztötték, sóval bedörzsölték majd, használt ruhadarabokba burkolták végül, a nyaktól a lábakig, szalagcsíkokkal bekötötték. Körülbelül három hónap elteltével kiszabadították a kezeket, de a lábak még hosszú időn át bekötözve maradtak. A keleti zsidó néphit szerint így védték meg a gyermeket a gonosz szellemek ártó hatásától. Ez az eljárás egyes afrikai népeknél még mindig szokásban van. A csecsemő úgy nézett ki, mint egy apró, élő múmia. Legtöbbször a gyermeket egy függőágyba vagy egy jászol-félébe tették.
„hoztunk aranyat hat marékkal”
Még ma is hasonlóan adják hírül a beduinok egy fiú születését, akárcsak Jézus idejében. Kis legények várják a háznál az eseményt, és amint megszületik az újszülött, szertefutnak, mert mindegyik első akar lenni, aki jelenti az apának az újságot.
„Örömhír, örömhír, fiad született.” Ezekkel a szavakkal üdvözlik az apát, amikor megtalálják. Meglepő, hogy az evangéliumban, az angyalok a beduinok szavaival mondják a hírt. A következő napokban rokonok, barátok, de idegenek is meglátogatják a családot, hogy a szülőknek gratuláljanak, a ma is jellemző és elmaradhatatlan szerencsekívánatokkal. A szerencsekívánatok elmulasztása ma is súlyos sértésnek számít. Ilyen köszöntés a pásztorok és a bölcsek látogatása is. Uralkodó szokás szerint a látogató ilyenkor ajándékot visz, édességet, kávét, cukrot, dohányt. A bölcsek ajándéka megfelel ennek a szokásnak, de mivel nem tartoznak a szűkebb közösséghez, ezért értékesebb ajándékokkal próbálják legitimálni magukat.
„Pásztorok tanyáztak azon a vidéken a szabad ég alatt”
Jézus valószínűleg, téli esőzések után született, amikor a föld már felázott, és kizöldült rét, vagyis lehetett szabad ég alatt legeltetni az állatokat.
Sevillai Izidórosz 610 körül megírja az akkor ismert összes ismeretek enciklopédiáját, de ebben nincs említés a karácsonyról, ám epifánia, vízkereszt már van benne.
A karácsony mai időpontja lassan alakul ki. Tudunk arról, hogy 336-ban Rómában már ünneplik a karácsonyt, valamint, hogy 360-ban karácsonyi prédikációjában Optatus, hangsúlyozza Krisztus születését. Először az ünnep Észak-Afrika felé terjed, 430 körül megjelenik Egyiptomban és Palesztinában is, de változó időpontokban, egészen tavasztól őszig. A harmadik század végén kerül, a mostani helyére december 25-ére, ami nem más akkoriban, mint a Sol Invictus, vagyis a győzhetetlen Nap, a Napisten születésnapja. Az időpontválasztás nem véletlen, hiszen ekkor van a téli napforduló, valamint, hogy a pogány ünnepet el lehessen felejteni. De mivel ebben az időpontban már régóta van ünnep, a teofánia, később karácsony mélyen meg tudott gyökerezni.
forrás: Dunakeszi Hírhatár (2014.12.24.)
